Újabb 50 dinamikusan növekvő vállalattal bővült a BÉT50 kiadványsorozat
Újabb 50 sikeres és dinamikusan növekvő magyar vállalattal bővült az immár nyolcadik alkalommal megjelenő BÉT50 kiadványsorozat, ezzel a Budapest Értéktőzsde (BÉT) kis- és középvállalkozói közösségét összefogó „Ötvenek klubja” 400 tagra emelkedett – tájékoztatta a BÉT csütörtökön az MTI-t.

Bővült a lista
A közlemény szerint a BÉT50 kiadvány célja, hogy felhívja a gazdasági szektor és a nyilvánosság figyelmét a kiemelkedő teljesítményt nyújtó, nemzetközi szinten is versenyképes, hazai tulajdonú vállalatokra.
A közösség tagjait minden évben a BÉT szakmai partnerével – idén az EY nemzetközi könyvvizsgáló céggel – közösen választja ki, figyelembe véve a vállalatok pénzügyi mutatóit, aktuális piaci helyzetét és jövőképét.
A BET honlapján szereplő adatok szerint az idei kiadványban szereplő félszáz vállalat összesített árbevétele meghaladta a 620 milliárd forintot, az átlagos EBITDA (kamat, értékcsökkenés és adózás előtti eredmény) marzsa a 17 százalékot, a foglalkoztatottak száma pedig a 25 ezret.
A BÉT50 2023-as listáján legnagyobb arányban feldolgozóipari cégek szerepeltek (15), majd kereskedelmi vállalatok (12), és első ízben egy űripari vállalkozás is felkerült.
A társaságok 13 vármegyéből kerültek ki, ezek közül Pest továbbra is az élen áll, 30 vállalattal.
Kapcsolódó cikkeink
Csökkenő hozamvárakozások a főbb kukoricatermelő tagországokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Veszteséggel zárt a Trans-Sped tavaly
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Az UBM-csoport több mint 913 millió forint adózott eredménnyel zárta a 2022-2023-as üzleti évet
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nyugdíjas-utalványok: minden lánc másképp csábítja a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Rendkívüli roham az Aldinál: már az első napon 290 ezer ruhát vittek haza a vásárlók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ízutazás az Auchanban: 13 nemzet konyhájával várják a vásárlókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >