Újabb 40 ezer munkanélküli
A 2008. december–2009. februári időszakban a foglalkoztatottak száma hárommillió 790 ezerre csökkent, a munkanélkülieké 378 ezer főre emelkedett, ami 9,1 százalékos munkanélküliségi rátát jelentett.A KSH gyorsjelentése szerint a vizsgált időszakban a 15–64 éves népesség 61,0 százaléka, ezen belül a 15–61 évesek 63,6 százaléka jelent meg a munkaerőpiacon. A 2008. december–2009. februári időszakban a 15–64 éves foglalkoztatottak létszáma átlagosan hárommillió 762 ezer volt, ami 64 ezer fővel maradt el az egy évvel korábbitól. Az erre a korcsoportra számított foglalkoztatási ráta 55,4 százaléknak felelt meg, azaz az előző év azonos időszakához képest 0,9 százalékponttal csökkent.
A munkanélküliek száma a megfigyelt időszakban mind az egy évvel korábbinál, mind a 2008 utolsó negyedévinél 40 ezer fővel volt több, számuk elérte a 378 ezer főt. A munkanélküliségi ráta az előző évi ugyanezen időszaki 8 százalékhoz képest 1,1 százalékponttal nőtt. (Az Eurostat által publikált, a regisztrációs munkanélküliségi adatok dinamikája alapján továbbvezetett harmonizált munkanélküliségi ráta az időszak középső hónapját jelentő januárban: EU-15: 8,3 százalék, EU-27: 8,0 százalék, Magyarország: 9,0 százalék.)
Az álláskeresők számának megugrása a munkanélküliek korösszetételét is némileg átrendezte, csökkent a 25 év alattiak, és nőtt az ennél idősebbek aránya a korábbi évhez viszonyítva. A munkanélküli státusba történő beáramlás növekvő intenzitása miatt csökkent a munkanélküliség átlagos időtartama (jelenleg 17,4 hónap). A tartósan, legalább egy éve munkanélküliek aránya így is magas, közel 45 százalék.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Megszólalt az OKSZ az árrésstop meghosszabbításával kapcsolatban
Orbán Viktor bejelentette az árrésstop meghosszabbítását. Az Országos Kereskedelmi Szövetség…
Tovább olvasom >KSH: az egy évvel korábbihoz képest 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye
A beruházások volumene 2025 II. negyedévében a nyers adatok szerint…
Tovább olvasom >Megújult a K&H gyermekbarát irodája
A nyári szünet a gyerekeknek maga a paradicsom, míg a…
Tovább olvasom >