Új vezető a Borsodi Sörgyár élén
2012. július 1-jétől Petr Kovarik veszi át a Borsodi Sörgyár ügyvezető igazgatói feladatait. Tőtös Zsolt, korábbi cégvezető úgy döntött, hogy elhagyja a vállalatot személyes tervei megvalósítása érdekében.
Petr 2011 novemberében csatlakozott a Borsodi Sörgyár menedzsmentjéhez Key Account igazgatóként. „Nagy kihívást jelent ez a kinevezés, és minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy a cégvezetés által korábban elindított folyamatokat továbbvigyem, és biztosítsam ezzel a vállalat sikereit a jövőben. Köszönettel tartozunk Tőtös Zsoltnak, aki az elmúlt években új alapokra helyezte a vállalatot, folytatjuk az általa kijelölt utat.” – nyilatkozta Petr Kovarik.
Petr közel 20 év tapasztalattal rendelkezik a söriparban, korábban a Pivovary Staropramen Sörgyárban, Prágában töltött be különböző pozíciókat.
1994-ben labor technológusként kezdte karrierjét, majd gyárigazgatóként, később logisztikai igazgatóként dolgozott. A Pivovary Staropramen kereskedelmi csapatában folytatta karrierjét 2005-ben, ahol egy év múlva on-trade kereskedelmi igazgatóvá nevezték ki. Feladatai 2010-től a szlovák piac irányításával egészültek ki.
A Borsodi Sörgyárban eltöltött néhány hónap alatt a kereskedelmi csapat nagyszerű eredményeket ért el. Petr jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy a StarBev csoporton belül sikeres vállalat épülhetett fel Csehországban és Magyarországon is.
Petr a Kémiai Technológiai Intézetben végzett, kémiai és biomérnöki mesterszakos diplomával rendelkezik. Emellett a Sheffield Hallam Egyetemen MBA (Master of Business Administration) diplomát szerzett.
A Borsodi Sörgyár Kft. 1973-ban kezdte meg működését Bőcsön. A Borsodi töretlen népszerűségnek örvend, évek óta hazánk legnagyobb mennyiségben értékesített söre. A vállalat tulajdonosa a 2009. decemberében megalakult a prágai székhelyű StarBev csoport, amely Közép-Európa vezető sörgyártója, portfóliója közel 40 sörmárkából áll, melyek közül több vezető pozíciót tölt be a helyi piacon. E mellett olyan licenc márkákat is gyárt és forgalmaz, mint a Beck’s, Hoegaarden, Leffe, Löwenbrau, és a Stella Artois. A StarBev vezető nemzetközi márkája, a Staropramen, több mint 30 országban elérhető világszerte.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Női vállalkozók a főszerepben – kiemelt helyet ad a foodora a női étterem-tulajdonosoknak
Egyedi kampánnyal hívja fel a figyelmet a női vállalkozók fontosságára…
Tovább olvasom >NKFH: mikrobiológiai nem megfelelőség miatt az Auchan 220 grammos marhahúsos bolognai bébiételt hívott vissza
Mikrobiológiai nem megfelelősége miatt az Auchan Magyarország Kft. visszahívta a…
Tovább olvasom >A Nective saját fejlesztésű rendszerei az ESG-célokat szolgálják
A magyar tulajdonban lévő hardver- és szoftverfejlesztéssel foglalkozó technológiai vállalkozás,…
Tovább olvasom >