Új vezérigazgató és gazdasági igazgató a CO-OP Hungary Zrt. élén
Július 1-jével Tóth Géza személyében új vezérigazgatót neveztek ki a CO-OP Hungary Zrt.-nél. Az újonnan megválasztott vezető a cég irányítása mellett az új stratégia kialakításáért, a szervezeti struktúra átalakításáért valamint a gazdasági, társadalmi kapcsolatrendszer építéséért felel a jövőben.
Tóth Géza
A 46 éves szakember sokéves kereskedelmi szakmai múlttal rendelkezik; az Univer Coop Zrt. vezérigazgatói pozícióját töltötte be az elmúlt 5 évben. Azt megelőzően, több mint egy évtizedet dolgozott ugyanezen cégnél osztályvezetői, igazgatóhelyettesi, igazgatói, majd vezérigazgató helyettesi posztokon. Korábban a Tisza Füszértnél volt alkalmazásban a diploma megszerzését követően.
Tóth Géza a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen, kereskedelmi karon szerzett diplomát 1990-ben.
A Gróf Károlyi Sándor Gazdaságfejlesztési Nagydíjjal kitüntetett, közgazdász, könyvvizsgáló végzettséggel rendelkező Vadász Gusztáv szakmai pályafutása 1970-ben, a Mezőföldi egyesült ÁFÉSZ-nál kezdődött, könyvelési csoportvezetőként, osztályvezetőként, főkönyvelőként majd elnökként dolgozott éveken át. 1991-től a Skála Coop Rt.-nél, 2003-tól az Interfruckt Kft.-nél, majd 2007-től a CO-OP Hungary Zrt.-nél gazdasági igazgatói pozíciót töltött be mostanáig.
A szakember hat év után nyugdíjba vonult, utódjaként Groniewsky Dánielt nevezték ki a CO-OP Hungary Zrt. gazdasági igazgatójának, aki az elmúlt 3 évben gazdasági igazgató-helyettesi pozíciót töltött be a vállalatnál. Azt megelőzően, a vendéglátás területén gazdasági vezetőként dolgozott éveken át, illetve humán területen tevékenykedett, oktatott.
Groniewsky Dániel
A gyakran változó jogszabályi környezetben a gazdasági igazgató feladata a CO-OP Hungary Zrt. és leányvállalatai operatív számviteli-, pénzügyi és munkaügyi folyamatainak irányítása, amellett, hogy közreműködik az országos szállítói keretszerződések létrehozásában és napi felügyeletében, valamint biztosítja egyes kiegészítő szolgáltatások országos beszerzését is.
A szakember első diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte, amellyel párhuzamosan – a belgiumi UCL egyetemen – a CEMS MIM nemzetközi mesterképzés elvárásait is teljesítette. Ezt követően a Budapesti Gazdasági Főiskolán szerzett két kiegészítő szakközgazdász végzettséget.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >