Új vezérigazgató a SALDO Zrt. élén
A közel 60 éve adótanácsadásra, kiadói és oktatói tevékenységre, valamint informatikai szolgáltatások nyújtására szakosodott SALDO Zrt. 172 fős tulajdonosi közgyűlése nagy többséggel úgy határozott, hogy Dr. Balogh Ákos jogászt, adótácsadót bízza meg 2018. második félévétől a vezérigazgatói feladatok ellátásával. Az újonnan kinevezett vezérigazgató több mint 15 éve a Társaság vezető munkatársa, aki így a hazai adótanácsadói piac mellett magát a SALDO Zrt. működési mechanizmusait is kiválóan ismeri. A vezetői kinevezés három évre szól.
Az újonnan kinevezett vezérigazgató elsősorban a gazdasági konjunktúrát igyekszik majd a tulajdonosi érdekek szolgálatába állítani, a már meglévő tradicionális értékek és ügyfelek gondos megőrzése mellett.
Bővíteni és mélyíteni kívánja továbbá a hazai szakmai szervezetekkel, fiatal és családi vállalkozókat tömörítő szövetségekkel, ipari és innovációs klaszterekkel, agrárágazati szektorok szereplőivel való együttműködéseket. Az elmúlt időszak jó gyakorlataként említendő a Pest Megyei és Érd Megyei Jogú Város Kereskedelmi és Iparkamarával kötött stratégiai partnerség és kiváló szakmai együttműködés.
Az új vezérigazgató az ügyfélmenedzsment tökéletesítése mellett célul tűzte ki, hogy komplex szaktudásukkal és naprakész információkkal folyamatosan támogatni tudják a gazdálkodó szervezetek munkáját.
Kapcsolódó cikkeink
Helyi márkákból építene újabb milliárdos üzleteket a Coca-Cola
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ex-Walmart vezetőt igazolt a Kroger
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális vezetői pozíciót hoz létre a Coca-Cola
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nőnapi összefogás a rászoruló nőkért – A Rossmann és a Baptista Szeretetszolgálat idén is közösen teremtett különleges élményeket
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Henkel organikus növekedést ért el 2025-ben, az innovációnak és a megnövelt hatékonyságnak köszönhetően a nyereségesség is javult
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Spar-vezér: „észszerű feltételek mellett” maradnának Magyarországon – a vállalat jelentős veszteségekről beszél
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

