Új vásárcsarnok építését készíti elő a pécsi önkormányzat
Tervpályázatot hirdet meg egy új pécsi vásárcsarnok építésére és környezetének rendezésére a város önkormányzata – erről csütörtöki ülésén döntött a baranyai megyeszékhely közgyűlése.
A pécsi polgármester, Páva Zsolt (Fidesz-KDNP) által jegyzett előterjesztésből kiderül, hogy azért vetődött fel egy új létesítmény építésének gondolata, mert a jelenlegi, az 1980-as években emelt vásárcsarnok funkcionális kialakítása elavulttá vált. A városvezető kitért arra, hogy az emelet és az alagsor jelentős része hosszú távon nem hasznosítható gazdaságosan, hiányzik a ma már alapkövetelménynek számító hűtőház, továbbá az üzletként hasznosított pavilonok közműellátása se megoldott.
Emellett jelenleg a napi 10-15 ezer vásárlót vonzó vásárcsarnok előtti csomópontban összpontosul a létesítmény gyalogosforgalmának jelentős része, a kiszolgáló teherforgalom, a taxiállomás, a parkoló autók és a szomszédos távolságibusz-pályaudvar napi teljes, 15-20 ezer fős forgalma, s mintegy 180 parkolóhely is hiányzik a környékről.
Az új, mintegy 3000-3500 négyzetméteres vásárcsarnok építésére a maival szomszédos, attól délre húzódó, mintegy 13 ezer négyzetméteres üres telket szemelte ki az önkormányzat. A javaslatot azzal indokolják, hogy a telkeket magában foglaló tömb központi elhelyezkedése adott, azt jó közlekedési kapcsolatok jellemzik.
Az önkormányzat a fejlesztésekre szánt hárommilliárd forintot teljes egészében uniós pénzből, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) forrásaiból teremtené elő. A kivitelezés tervezett költségeiben a vásárcsarnok közvetlen környezetének egymilliárd forintosos becsült rendezése is szerepel.
A tervpályázati kiírásban az önkormányzat vállalja, hogy az új csarnok és környezete engedélyes kiviteli terveinek elkészítése a nyertes pályázóval lefolytatandó, hirdetmény nélküli tárgyalásos közbeszerzési eljárással történhet meg.
Az előterjesztésben szereplő ütemterv szerint a tervpályázati kiírás május második felében jelenik meg, a pályamunkákat augusztus végéig lehet benyújtani, eredményt szeptember elején hirdet az önkormányzat. A kivitelezési munkálatok várhatóan 2016 első félévében indulhatnak el. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A világ második legnagyobb LEGO-gyára jött létre Nyíregyházán
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A SPAR Magyarország folytatja áruházainak korszerűsítését – 1,5 milliárd forintos beruházás Győrben és Erdőkertesen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szallas.hu: Budapest, Eger és Pécs az őszi utazók kedvenc városai
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Továbbra is száguldanak az élelmiszeripari árak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb drágulási hullám jöhet az élelmiszerárakban az EPR-díjak miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >KSH: augusztusban 557 millió euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, a behozatalé 4,1 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakától
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >