Új üzleti modell az e-kereskedelemben
A világ teljes online értékesítési forgalmának közel felét adják most már a nagy platformok, ezen belül pedig jelentős súllyal bírnak a dropshipping modellben működő áruházak. Magyarországon erre eddig még nem nagyon volt igazán komplex megoldás – ezen változtatott a Webshippy 2020-ban indult új szolgáltatása, a Dropshippy.
A dropshipping egy olyan üzleti modell, ahol anélkül lehet webáruházat üzemeltetni, hogy saját árukészletet, raktárat kellene fenntartani, sőt még magával a termékek szállításával sem kell foglalkozni. Gyakorlatilag a teljes webáruházi logisztika házon kívülre kerül, és helyettünk intéznek mindent. Tehát a tárolást, a csomagolást, a rendeléskiszállítást a webáruházak helyett egy másik szereplő, a dropshipping partner végzi. Így adott egy igen széles elérés, amelynek segítségével üzeneteket lehet eljuttatni emberek egy meghatározott csoportjához.
Egy dropshipping partner segítségével a felépítendő áruházba minden olyan terméket belistázhatunk, amelyre a saját már meglévő vásárlóközönségünknek szüksége van. És ehhez nem kell a gyártókkal, nagykereskedőkkel külön-külön szerződnünk, és még a termékek mélyebb szintű ismerete sem szükséges. A dropshipping partner szolgáltatja az összes szükséges termékinformációt és a termékek elérését. A beérkezett megrendeléseket pedig önállóan teljesíti a vevőink felé.
A dropshipping modell alkalmazása három kiemelt területen lehet igazán nagy üzleti előny: meglévő webáruház választékszélesítése; nagy felhasználói eléréssel rendelkező portáloknak, platformoknak online értékesítés bevezetése; friss vállalkozások számára online értékesítés gyors és hatékony elindítása.
De más oldalról nézve: nagyszerű lehetőség ez a gyártók és termékimportőrök számára is, hogy termékeik számára új értékesítő partnert szerezzenek – sokkal hatékonyabban, mint a megszokott, egyedi üzletkötéseken alapuló megoldásokkal. //
Kapcsolódó cikkeink
120 millió online rendelés 2025-ben, 8%-os hazai és 22%-os import növekedés: itt a legátfogóbb hazai kutatás az e-kereskedelemről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Félórás kiszállítást tesztel az Amazon az USA-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A magyar e-kereskedelem nagy nyertesei a vásárlók: stratégiai partnerséget kötött a GLS és a DPD a még rugalmasabb csomagátvételért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Magyar Édességgyártók Szövetsége: trendek 2025-ben és kilátások 2026-ra
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2026: Ki hozza a csákányt és a lapátot a mesterséges intelligenciához?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Így változik az egyéni vállalkozók élete január 1-től: 20 millió forintra emelkedik az alanyi adómentes keret, átalakul a SZOCHO
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
