Új üzletfejlesztési és értékesítési vezető a Mastercard magyarországi csapatában
Berkes Tibor lett a Mastercard új üzletfejlesztési és értékesítési vezetője. A szakember idén nyáron csatlakozott a budapesti irodához, ő felel mostantól a bankkártya alaptermékekért, a vállalati kártyatermékekért, a prepaid-kártyaprogramok, valamint az értéknövelt banki szolgáltatások irányításáért Magyarországon, Horvátországban és Szlovéniában.
Berkes Tibor a mobil telekommunikációs szektorból érkezett a Mastercardhoz. Több mint tíz évig dolgozott a Telenor csoportnál, ahol elsődleges feladata új és innovatív mobil pénzügyi szolgáltatások kialakítása és sikeres piaci bevezetése volt. Telenoros pályafutása mellett 2010 – 2016 között az MPP Magyarország Zrt. igazgatótanácsának tagja volt, 2011-ben aktív szerepet vállalt a Mobiltárca Szövetség létrehozásában. Telekommunikációs pályafutását megelőzően Berkes Tibor a NetLock minősített hitelesítés- és időbélyegzés-szolgáltatónál foglalkozott az elektronikus tanúsítványok, az elektronikus aláírás és titkosítás témakörével, majd az angliai Oxford Brookes University előadója volt.
A 42 éves szakember 2001-ben a Nemzetközi Üzleti Főiskolán közgazdasági, majd ösztöndíjasként az angliai Oxford Brookes Univerity-n MBA diplomát szerzett. A Mastercardnál Szendrei Szabolcs munkáját vette át, akit a Mastercard Europe tavasszal az európai hitelkártyákért felelős csapatának vezetőjévé nevezett ki.
Kapcsolódó cikkeink
Több mozgás, jobb közérzet – zöld munkába járásra hív a Mastercard
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Amikor a védelem már nem elég – Kiberkitettség 2025-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A gamereket célozza legújabb kampányában a BKK
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Kifli.hu történetének második legerősebb hetét hozta az iskolakezdés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új befektető érkezik a Real Nature Kft.-hez – a stabilitás és a növekedés jegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl folytatja az UEFA Európa-ligával és az UEFA Konferencia-ligával való partnerségét
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >