Új utasterminált építenek a debreceni repülőtéren
Az egyre növekvő utasforgalom kiszolgálására új utasterminált építenek a debreceni repülőtéren – jelentette be a város polgármestere pénteken, amikor üdvözölte az idei 500 ezredik utast, Fekete Dániel középiskolást, aki a Wizz Air járatával Milánóba utazott.
fotó: wikipedia.org
Papp László (Fidesz-KDNP) azt mondta, az új utasterminál tervezésére még ebben az évben kiírják a pályázatot.
Évről évre növekszik a debreceni légikikötő utasforgalma, az évtized elején alig több mint tízezren vették igénybe egy év alatt a Debrecen International Airport (DIA) szolgáltatásait, tavaly 380 ezren utaztak, az idén pedig év végéig az utasszám várhatóan meghaladja a 600 ezret.
Vajda János, a repülőtér igazgatója hozzátette: folyamatosan fejlesztenek a területen, a jelenlegi terminál bővítése azonban elérte a végső határát.
Az idén mind a charter-forgalomban, mind a menetrend szerinti – Wizz Air és Lufthansa – járatokon nőtt az utaslétszám, a hatóságok pedig Európa egyik legbiztonságosabb repülőterévé nyilvánították a debrecenit – mutatott rá.
Radó András, a Wizz Air Hungary Zrt. kommunikációs menedzsere azt mondta, légitársaságuk utasforgalma dinamikusan nő Debrecenben, a közelmúltban köszöntötték a másfélmilliomodik utasukat, és az idei 500 ezredik utas is a Wizz Air járatát választotta.
Jelenleg 14 úti cél érhető el közvetlenül Debrecenből, a közkedvelt üdülőhelyekre, szigetekre télen is indítanak járatokat – fűzte hozzá. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Csaknem 4,5 milliárd forintos beruházást hajt végre a Gyulahús Kft.
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Elkötelezett a kormány a hazai feldolgozóüzemek támogatása mellett
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Élelmiszeripari beruházási boom jöhet: közel 200 milliárd forint támogatásról döntöttek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Tele ízzel, ritmussal és tradícióval nyitott meg a Paprika Revue House
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Siófok volt a legnépszerűbb úti cél az idén nyáron is
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >2026-ban újra SIRHA Budapest – Magyar Pizza Bajnoksággal
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >