Új ügyvezető a Reálnál
Jeszenszki Lívia személyében március elejétől új ügyvezető igazgató irányítja a Reál Hungária Élelmiszer Kft.-t. Az ügyvezető Zsigray Józseftől vette át a vezetői feladatokat, aki a jövőben mint a központi régió kereskedelmi vezetője folytatja munkáját.
Jeszenszki Lívia 10 éves kereskedelmi és több mint 10 éves logisztikai múlttal rendelkező szakmai vezető, akinek felelősségi körébe tartozik az idén 20 éves Reál Hungária Élelmiszer Kft. teljes körű irányítása.

Jeszenszki Lívia
ügyvezető igazgató
Reál Hungária
– A következő néhány évben nagy hangsúlyt fektetünk a saját és a franchise-hálózatunk további fejlesztésére, a franchise-partnereink részéről megjelenő igények jobb kiszolgálására. Szeretném a Reál piaci pozícióját és versenyképességét erősíteni, a cég működését hatékonyabbá tenni. A Reál-csoporthoz tartozó cégek közös beszerzésében vannak még olyan lehetőségek, amelyeket nem használtunk ki eddig – nyilatkozta Jeszenszki Lívia. – Fontosnak tartom a minőségi, saját márkás termékeink számának növelését, a logisztikai folyamataink fejlesztését és a fenntarthatósággal kapcsolatos lépéseink átgondolását is.
A gazdasági végzettségű, a Budapesti Corvinus Egyetemen diplomát szerzett szakember a SABMillernél kezdte pályafutását, majd a PLUS–Kaiser’s-nél gazdasági igazgatóként, később ügyvezetőként dolgozott. 2006-tól váltott a kiskereskedelemből a logisztikába: 11 éven keresztül a HOPI Hungária Logisztikai Kft.-t irányította Magyarországon és Romániában. A Reálhoz való csatlakozását megelőzően a Nagel Hungáriánál töltött be ügyvezetői pozíciót. //
Kapcsolódó cikkeink
Közel 5%-os forgalombővülést ért el tavaly a SPAR Magyarország
Összesen 1111,6 milliárd forint forgalmat ért el 2024-ben a SPAR…
Tovább olvasom >Privát és Privát Max üzletek CBA színekben
„Jelentős mérföldkő a CBA történetében: a Kerekes Kft. csatlakozásával tovább erősödik…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >