Új ügyvezető a Praktikernél
Pártos Zsoltot nevezték ki a Praktiker új ügyvezető igazgatójának, a közgazdász szakember az új pozíciójában felelős a Praktiker Áruházlánc teljes magyarországi működésért, illetve feladata a jövőbeni növekedés feltételeinek megteremtése.

Partos Zsolt
2021. szeptember 27-től Pártos Zsolt személyében új ügyvezetője lett a Praktiker Építési és Barkácspiacok Kft.-nek, amely a Wallis Csoport részeként, magyar tulajdonban működik 2016 óta. Pártos Zsolt együttesen vezeti majd a társaságot 2022. január 31-ig Karl-Heinz Keth ügyvezetővel, akinek karizmatikus személye és sok évtizedes operációs tapasztalata meghatározó tényezője volt a Praktiker évek óta tartó dinamikus fejlődésének, s saját döntése értelmében lezárja aktív pályafutását és nyugdíjba vonul.
Az új vezető jelentős nemzetközi és hazai tapasztalattal rendelkezik a kiskereskedelmi szektorban a stratégia és a digitalizáció területén, kinevezése nem csak új távlatokat nyit, de segíti a megújulást és a piaci pozíciók további erősítését is a 20 magyarországi barkácsáruházzal rendelkező Praktiker számára. A Praktiker előtt mintegy húsz éven át dolgozott a Tesco Globál Áruházak Zrt.-nél különböző vezetői pozíciókban, 2017-2021 között ügyvezetőként. Közgazdászként diplomázott 1995-ben, majd 2002-ben MBA diplomát szerzett. Mintegy 25 éves pályafutása során Franciaországban, Angliában, Törökországban és a közép-kelet európai régió számos országában dolgozott vezető kiskereskedelmi vállalatoknál az értékesítés és a beszerzés területein.
„A Praktiker egy jól ismert márka, amely egyet jelent a szakértelemmel és a minőségi termékkínálattal. Nagy várakozással tekintek a közös munkára a Praktikerrel, ahol a kollégák már sokszor megmutatták, hogy egy elkötelezett, szakértő csapat mindig a vásárlókat helyezi a központba. Remélem, hogy sokat tanulok tőlük!”
– hangsúlyozta Pártos Zsolt.
Szabadidejében két fiával sokat úszik, kerékpározik és síel; hobbija a vitorlázás.
Kapcsolódó cikkeink
Növelte piaci részesedését és árbevételét 2024-ben a Praktiker
A kihívásokkal teli környezetben is pozitív eredménnyel és piaci részesedésének…
Tovább olvasom >Mindentbelehely: új közösségi tér született Budapest szívében a Praktiker támogatásával
Május 10-én adták át a „Mindentbelehely” nevű közösségi teret Budapesten,…
Tovább olvasom >Trade marketing, az elengedhetetlen? – Szerelmem a trade marketing – idén is
A Trade Marketing Klub hagyományos, online konferenciája, a Szerelmem a…
Tovább olvasom >További cikkeink
Sikeresen zárult a „Passzold vissza, Tesó!” 2025-ös tavaszi kampánya!
Idén már hetedik éve tart a ‘Passzold vissza, Tesó!’ használt…
Tovább olvasom >A Bacardi új fejezetet nyit a MARTINI® történetében
A családi tulajdonban lévő szeszesitalgyártó vállalat, a Bacardi, saját portfóliója…
Tovább olvasom >Füstölt, szeletelt baconszalonnát és libamájast hívott vissza a forgalomból az Auchan
Mikrobiológiai szennyeződés és nem jelölt allergén miatt füstölt, szeletelt baconszalonnát…
Tovább olvasom >