Új ügyvezető a magyar Beiersdorfnál
A Beiersdorf magyarországi leányvállalatánál 2011 júliusától Thomas Lichtblau váltja Gerhard J. Hierathot a cég ügyvezetői székében, Bartha Ferenc marketing igazgató pedig marketing és kereskedelmi vezetőként folytatja munkáját a Beiersdorfnál.
Gerhard J. Hierath közel 40 év Beiersdorfnál eltöltött év után nyugdíjba vonul. A szakember 1972-ben kezdett a NIVEA és az Eucerin termékek gyártójánál dolgozni, majd 1991-ben ő alapította Magyarországon a Beiersdorf Kft.-t, melyet ügyvezető igazgatóként vezetett. Nevéhez fűződik a Magyar Márkaszövetség megalapítása is.
Gerhard J. Hierathot Thomas Lichtblau követi az ügyvezető igazgatói pozícióban. A 39 éves osztrák szakember a bécsi egyetemen közgazdasági és üzleti szakon végezte tanulmányait. Pályájának kezdetén a Mautner Markhof A. G. élelmiszeripari vállalatnál töltött el éveket, ahol hazai és nemzetközi márka menedzsmenttel foglalkozott. Ezt követően 2001-ben került a Beiersdorfhoz, ahol Key Account Managerként, majd a közép-kelet európai régióért felelős kereskedelmi koordinátorként tevékenykedett. 2007-től kereskedelmi igazgatóként folytatta pályáját, ahol a kereskedelmi marketing osztályért, a kategória-menedzsmentért, a Key Account menedzsmentért és a területi képviselői csapatért felelt Ausztriában és a közép-kelet európai régióban.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ügyfélszolgálati központot nyitott a Fressnapf-csoport Pécsen
Ügyfélszolgálati központot nyitott Pécsen a hobbiállat-eledelek és -felszerelések forgalmazásával foglalkozó…
Tovább olvasom >A DHL duplájára növelt, bioüzemanyaggal hajtott kamionflottával érkezett a Hungaroringre, a Forma 1®-es hétvégére
A DHL és a Forma-1® már Mogyoródon van, a július…
Tovább olvasom >A Lidl lett a vásárlók kedvenc áruháza
Ismét a vásárlóknak köszönhetően kapott rangos elismeréseket a Lidl Magyarország.…
Tovább olvasom >