Új trend hódít a vállalkozások körében
A hazai vállalkozások többsége nyitott az együttműködésre, kollaborációra és nemcsak versenytársnak tekinti a többi céget – ez derül ki a K&H felméréséből. A megkérdezett kkv-k abban látják leginkább a fantáziát, hogy beajánljanak egy másik vállalkozást saját ügyfeleiknek, de akár termékeik, szolgáltatásaik összekapcsolására is hajlandóak. A kollaborációt főleg az ügyfélkör kölcsönös bővítése és a forgalom növelése motiválja. Ehhez most 5 millió forintos támogatást is kaphatnak a „K&H: üzletet ide! az év kollaborációs ötlete” pályázaton, ahol a legjobb együttműködési ötletet díjazzák. A vállalkozások edukációját támogató program országos konferenciáin pedig lehetőség nyílik valós partnereket is találni a közös munkához.
A tavalyi gazdasági lassulás és a lakossági fogyasztás csökkenése miatt úgy tűnik, hogy új megoldások felé is nyitnak a cégek. A K&H felmérést végzett a hazai kkv-k körében, hogy a jelenlegi gazdasági helyzetben elképzelhetőnek tartják-e, hogy egy másik vállalkozóval vagy vállalkozással együttműködjenek. Az eredmények alapján az látható, hogy a cégek nyitottak arra, hogy valamilyen formában segítsék, támogassák egymást. A kkv-k többsége, 10-ből 7 vállalkozás válaszolta ugyanis így. Leginkább az szimpatikus számukra, hogy új vevőket szerezhetnek, ha kölcsönösen ajánlják egymást a saját ügyfeleiknek, partnereiknek, a kkv-k kétharmada (64%) hajlandó erre. Emellett nagy arányban (52%) vannak azok is, akik egymás termékeit, szolgáltatásait is hajlandóak lennének összekapcsolni. Ennél szorosabb együttműködésre, például közös kedvezmény nyújtására 44 százalékuk, egy teljesen új közös termék létrehozására pedig 43 százalékuk nyitott.
Ezzel összefüggésben, a vállalkozások edukációjára specializálódott K&H: üzletet ide! program most azt a szemléletmódot szeretné erősíteni a hazai vállalkozók körében, hogy ne (csak) versenytársként, hanem kollab partnerekként is tekintsenek egymásra. Számos olyan együttműködési lehetőség van ugyanis, amellyel előnyösebb piaci pozíciót érhetnek el, egymás brandjét erősíthetik, fejlődni tudnak. A lényeg, hogy az erőforrások, a tudás, a tapasztalat vagy akár az ügyfélkör megosztásával mindkét vállalkozás előnyösebb helyzetbe kerüljön, valami újat tudjon létrehozni, nyújtani a vevői számára, ami végső soron a bevételeket növelheti, sőt, még a költségeket is mérsékelheti.
Az együttműködés kialakításának legfontosabb szempontjaként az új ügyfelek, vevők szerzését jelölték meg a vállalkozások (39%), de a forgalomgenerálás (34%) és a kapcsolati háló bővítése (33%) is hasonlóan motiváló egy közös projekt létrehozásához. A költségcsökkentés a cégek 27 százalékának, míg a tapasztalat és tudás átadásának lehetősége minden negyedik cég számára inspirálja a kollaborációt.
Országos szakmai rendezvények és 5 millió forintos támogatás a legjobb együttműködési ötleteknek
A vállalkozásfejlesztést szolgáló program idén egy komoly ösztönzőprogrammal is kibővül. A „K&H: üzletet ide! az év kollaborációs ötlete” pályázat keretében ugyanis a vállalkozások 5 millió forint összértékű marketing-kommunikációs támogatást és egyéb nyereményeket kaphatnak kreatív együttműködési elképzelésük megvalósításához. Sőt, a tudatosabb működéshez és a vevőszerzéshez ötteleket nyújtó „vevőszerzés 2024-ben” konferenciasorozat keretében az ország számos pontján lehetőség nyílik valós partnereket találni a közös munkához. A pályázat és a konferencia sorozat további részletei az uzletetide.hu/kollab oldalon találhatók.
Kapcsolódó cikkeink
K&H: a szolgáltató szektor lendülete némileg ellensúlyozza az ipar akadozását
“A GKI frissen publikált konjunktúraindexe 2 ponttal csökkent a legutóbbi…
Tovább olvasom >Így lett része a hétköznapoknak a mesterséges intelligencia
A mesterséges intelligencia (AI) ma már szinte észrevétlenül vált a…
Tovább olvasom >NGM: már több mint félszáz cég fejlesztési terveiről született döntés a Demján Sándor Tőkeprogramban
Brüsszel nyomásgyakorlása ellenére a kormány mindent megtesz a hazai kkv-k…
Tovább olvasom >További cikkeink
Drágul a csirke, drágul a tojás – ez vár most a magyar vásárlókra
Jelentős áremelkedés zajlott le a hazai baromfipiacon az elmúlt hónapokban…
Tovább olvasom >Kiszámíthatatlan szezont hozott 2025 a csonthéjas gyümölcsök piacán
Ellentétes tendenciák jellemzik a 2025-ös csonthéjas gyümölcsszezont világszerte: miközben egyes…
Tovább olvasom >Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >