Új típusú kockázatok fenyegetik a bankok működését
Leginkább a kibertámadásoktól tartanak a pénzintézetek vezetői, a feltörekvő technológiák elterjedésével a jövőben azonban további kockázatokra is számítanak – derül ki az EY 29 országban összesen 74 cég megkérdezésén alapuló felmérésből.
A kiberkockázatoktól (80%), az informatikai rendszerek leállásától (64%), egy harmadik fél által okozott súlyos hibától (64%), valamint adatelérési problémáktól (41%) tartanak a leginkább a bankok vezetői az EY és az Institute of International Finance (IIF) együttműködésében készült kutatás alapján.
A válaszadók szerint az elkövetkező 5 évben a feltörekvő technológiák további kockázatokat jelentenek a bankok számára. A kockázatkezeléssel foglalkozó szakemberek a különböző veszélyek feltérképezésében – például számítógépes támadások vagy természeti katasztrófák – az azokra történő felkészülésben, a krízishelyzetek kezelésében, illetve az incidenseket követő helyreállításban is hatékony támogatás tudnak adni.
„A versenyképesség megtartásához és a sikeres digitális átalakuláshoz a vezetőknek alkalmazkodniuk kell a minden eddiginél gyorsabban és intenzívebben változó kockázati környezethez. El kell sajátítaniuk a működési zavarok kezelésének és a helyreállításnak a módszereit” – mondta el Zala Mihály az EY Kibervédelmi Szolgáltatások üzletágának vezetője.
A felmérés rámutat, hogy a kockázatkezelési funkcióknak jelentős hatása lehet többek között a csalások megfigyelésében (72%), a pénzügyi bűncselekmények elkerülésében (68%) valamint a kibertámadások kivédésében (57%). A terület szakemberei a vállalatvezetéssel együttműködve kulcsszerepet játszhatnak az új üzleti lehetőségek feltárásában is.
Kapcsolódó cikkeink
Megvan, mennyivel drágulnak a bankszámlák idén
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Benzines, használt, 3,9 millióért – így terveznek autót venni a középkorú magyarok
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Így vásárolunk 2026-ban – öt élelmiszertrend, ami átírja a bevásárlást
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hangos nemzetközi sikert aratott a magyar Nutridude mogyoróvaj
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Válságban a magyar gyümölcstermesztés: csökkenő termőterületek, növekvő import és dráguló kínálat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
