Új termék télre a Milli Mia desszertcsaládtól
November végén érkezik a Milli Mia desszertcsalád téli újdonsága, az aszalt szilvás Milli Mia Krémtúró.
A piacon és a vásárlók körében is immár 40 éve sikeres Krémtúró kétség kívül a Milli Mia desszertcsalád legismertebb tagja. A négyszögletes dobozba zárt finomságon generációk nőttek fel és ma is szívesen fogyasztják, hiszen a több évtizedes múlttal rendelkező krémes túródesszert mai receptúráját és minőségét hosszú évek fejlesztése során nyerte el. A népszerű termékcsalád novemberben új taggal bővül; a szezonális Milli Mia Krémtúró aszalt szilvás ízvariáns november közepétől március közepéig lesz kapható, egyedi, zamatos ízélményt nyújtva majd a téli szezonban a tejdesszertek kedvelőinek.
„A téli szezonban kevesebb féle gyümölcs érhető el, mint az év többi részében. Éppen ezért ebben az időszakban az aszalt gyümölcsök és olajos magvak keresettebbek mint tavasszal vagy nyáron. A fogyasztók egyre nyitottabbak az újdonságokra és szinte el is várják, hogy időről időre megújult kínálattal is találkozzanak a polcokon a már megszokott termékeik/ízeik mellett.”– mondta Főfainé Kiss Viktória, a Milli brand managere.
Az állandó kínálat – vaníliás, vaníliás-mazsolás, kekszes, banános, karamellás, joghurtos, marcipános – mellett az aszalt szilvás Krémtúró feltűnő, élénk lila promóciós csomagolásban 2010 november végétől egészen március közepéig lesz elérhető a legtöbb élelmiszer áruház láncban.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Jövőre végre beindulhat a magyar gazdaság növekedése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem változott az infláció augusztusban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Fitch javította idei globális GDP-növekedési előrejelzését
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >