Új támogatás az ökogazdáknak
Nincs idő a késlekedésre: 5 éven át biztosít jelentős összegeket az október 29-én megjelent, 12 milliárd forintos keretösszegű „Ökológiai gazdálkodásra való áttérés, ökológiai gazdaság fenntartása” című pályázat. Ennek apropójából tart előadássorozatot november 21-én és 22-én a Magyar Biokultúra Szövetség és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. az ország több városában.
A leadási határidő vészesen közel: az elektronikus támogatási kérelmet az ügyfélkapun keresztül 2018. december 1. és december 15. között lehet benyújtani a Magyar Államkincstár MVH internetes oldalán. Az ökológiai gazdálkodásra vonatkozó kötelezettségvállalási időszak 2019. január 1-től 2023. december 31-ig tart.
A legutóbbi pályázathoz képest történt pár fontos változás. Dr. Roszík Péter, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnöke elmondta: ettől az évtől például támogathatóvá vált a csipkebogyó, füge és a kivi is, és a juttatásokat is kisebb változtatásokkal ítélik meg a pályázók számára.
– A támogatás vissza nem térítendő támogatást jelent, 5 éven át. Az elbírálás hektáralapon történik, és számításaink szerint mintegy 900 gazdaságot érinthet. A 12 milliárd forintos pályázatról a Magyar Biokultúra Szövetség és a Biokontroll Hungária Nonprofit Kft. által szervezett tájékoztató rendezvények keretében kaphatnak három városban felvilágosítást a lehetőségeikről a gazdák.
Dr. Roszík Péter elmondta: 11-21-én Budapesten és Győrben, 22-én Nyíregyházán tartják majd azokat az eseményeket, ahol az összes kérdésükre választ kaphatnak. Szó lesz magáról az ökológiai gazdálkodásról, a tapasztalatokról, a szabályozásról és az ellenőrzés során feltárt hiányosságokról – illetve természetesen arról is, pontosan ki és milyen feltételekkel indulhat eredményesen a pályázaton. Bővebb információ a Magyar Biokultúra Szövetség és a Biokontroll Nonprofit Kft. honlapján található.
Kapcsolódó cikkeink
Újabb jelentős támogatáshoz jutnak a fenntartható mezőgazdasági gyakorlatokat vállaló gazdák
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Mutassa be innovációját a SIRHA Budapest 2026 kiállításon!
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Meghosszabbított határidővel, november 14-ig lehet pályázni a Tesco programjában a helyi fiatalok és közösségek jövőjére biztosított támogatásért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Uniós adó jöhet az ultrafeldolgozott élelmiszerekre és az alkoholos üdítőkre – készül az EU első kardiovaszkuláris akcióterve
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Baltikum felé nyit a magyar élelmiszerexport
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ipari alkoholgyártás: sokkal több mindenben jelen van, mint gondolnánk
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

