Új szintre lépnek a magyar–észak-macedón agrárkapcsolatok
A kétoldalú agrár-külkereskedelem egyenlege a tavalyi év során rekord mértékben, mintegy 60 százalékkal nőtt – jelentette be Nagy István agrárminiszter Budapesten, a második magyar–észak-macedón kormányzati csúcstalálkozón.

(Fotó: AM)
A tárcavezető hangsúlyozta, az agrárüzlet nagy része az állattenyésztéshez kapcsolódik élőállat, húsipari termék és takarmány formájában. Ezek hozzájárulnak az észak-macedón agrárium növekedéséhez, ezért kölcsönösen előnyt jelentenek mindkét ország számára. Emellett viszont a kétoldalú kapcsolatok terén fontos az is, hogy a legtöbb szójalisztet – Szerbia mellett – Magyarországról szerzik be az észak-macedón nagygazdaságok és koncentrált termelők. A jövő élelmezésbiztonsága szempontjából kulcskérdés, hogy miként tudjuk a rendelkezésünkre álló erőforrásokat hatékonyabban felhasználni – fogalmazott Nagy István, aki hozzátette, Cvetan Tripunovszki észak-macedón mezőgazdasági, erdészeti és vízügyi miniszterrel egyetértettek abban, hogy az állampolgáraik védelmében fontos az élelmiszerárak szinten tartása és a tisztességtelen kereskedői magatartással szembeni határozott fellépés. A tárcavezető tájékoztatott arról is, hogy a mostani ülésen történt megegyezésük alapján még az idén tavasszal átfogó megállapodásban rögzítik a kétoldalú együttműködés konkrét elemeit.
AM
Kapcsolódó cikkeink
AM: hitelmoratóriummal segíti a kormány a gazdákat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Több mint 100 magyar gazdálkodó is tüntetett Brüsszelben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >NAK: minden fenyőfajból bőséges kínálattal várják a vásárlókat a hazai termelők
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Hogyan ünnepelnek a fiatal felnőttek?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hibrid AI-kampánnyal ünnepli az Ooops! 15 éves jubileumát a Vajda-Papír
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Ünnepek előtti bevásárlás akár féláron
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
