Új szenior márkamenedzser vezetésével kezdi a 2019-es sörszezont a Borsodi
Februártól új szenior márkamenedzser felügyeli az egyik legnépszerűbb hazai sörmárka megújulását, Spiegel György személyében. A Borsodi Sörgyárhoz érkező szakember évtizedes nagyvállalati tapasztalatot hoz magával. Elsőszámú célja tovább erősíteni a Borsodi márkanevet, hogy a sörfogyasztók elsőszámú választásává váljon.
Spiegel György több mint egy évtizedes tapasztalattal rendelkezik a hazai és nemzetközi élelmiszeriparban, emellett a nemzetközi kihívásokat is jól ismerheti, hiszen több évet dolgozott az Egyesült Királyságban marketing területen. A Borsodihoz február elején érkezett, elsőszámú célja, hogy a Borsodi márka megújulását koordinálja annak érdekében, hogy újra a hazai sörfogyasztók kedvencévé váljon.
„Nagy örömmel csatlakoztam a Borsodi Sörgyárhoz, hiszen mindig is kerestem az emberközpontú, ugyanakkor professzionális munkahelyi közeget, amit itt úgy érzem meg is találtam” – jelentette ki Spiegel György. Az pedig kifejezetten a habos oldal, hogy Magyarország egyik legnépszerűbb és nagy ambíciókkal rendelkező márkájához kerültem, tele izgalmas feladatokkal és kihívásokkal.”
Kiválasztásában nagy szerepet játszott, hogy tapasztalatai miatt tökéletesen ismeri a hazai sörpiac minden kihívását, és széleskörű tapasztalattal rendelkezik. Így joggal számíthat a Borsodi arra, hogy hamar eléri saját és a vállalat céljait.
„Fontos volt, hogy olyan embert találjunk, akinek széles körű FMCG tapasztalata van, kézzelfogható eredményeket ért el munkája során, és mind a Borsodi, mind anyavállalata, a Molson Coors vállalati kultúrájába könnyen tud beilleszkedni” – mondta el róla a Borsodi sörgyár marketing igazgatója, Juhász Péter Tibor. Új kollégánk személyében biztos vagyok benne, hogy megtaláltuk az ideális embert a feladatra, és közösen sikerrel tudjuk folytatni a Borsodi márka tavaly megkezdett megújítását”
Spiegel György februártól tölti be a Borsodi szenior márkamenedzser posztját.
Kapcsolódó cikkeink
Stabilizálódó prémiumszegmens, erősödő alkoholmentes kínálat – így alakult az uniós és hazai sörpiac 2024-ben
Az Európai Unió tagállamai 2024-ben összesen 34,7 milliárd liter sört…
Tovább olvasom >Történelmi mélypontra süllyedt a német sörpiac – egyre népszerűbb az alkoholmentes változat
Több mint harmincéves mélypontra esett a német sörértékesítés 2025 első…
Tovább olvasom >Forró augusztusban bíznak a sörgyártók
A tavalyi közel három százalékos növekedést követően az idei első…
Tovább olvasom >További cikkeink
62 700 vásárlás – minden korábbi rekord megdőlt az ALDI Sziget-boltjában
Immár nyolcadik alkalommal települt ki az ALDI a Sziget Fesztiválra…
Tovább olvasom >A Minecraft világa megelevenedik a SPAR áruházaiban
A világ egyik legismertebb és legkedveltebb videojátékának karakterei – köztük…
Tovább olvasom >Kezdő vállalkozóknak indít díjmentes képzést a Kamara
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) a területi kamarák közreműködésével…
Tovább olvasom >