Új stratégiával tértek vissza a vevők a kényszerű zárás után
A műszaki boltok látogatottsága már közelíti a boltzár előtti időszakét. Feltöltött raktárkészlettel várta a cég a látogatókat. A boltok újranyitása óta a vásárlók úgy járnak műszaki cikket vásárolni, mint élelmiszert.
Egy hónappal a műszaki áruházak újranyitását követően a MediaMarkt beszámolója szerint nyitvatartási időben egyenletesen eloszlanak a vevők, hosszú sorállást nem tapasztaltak az áruházvezetők sehol az országban. Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezető igazgatója szerint a nyitás után némileg átalakultak az emberek vásárlási szokásai: a vásárlási listájukat és a boltlátogatás hosszát is tudatosabban tervezik meg, ennek eredményeként kevesebb időt töltenek az eladótérben. „Egyre többen a webáruházi felületen található műszaki információkat felhasználva, előre állítják össze a vásárlási listát – foglalja össze Szilágyi Gábor -, ami korábban élelmiszervásárláskor volt inkább jellemző. Az áruházba érve kézbe veszik, megvizsgálják a termékeket és végül – ahogy a vevőkkel folytatott beszélgetésekből számunkra kiderült – utolsó lépésként „beleképzelik” azt az otthonukba. Így jelentősen felgyorsul a vásárlás folyamata.”
A szakember szerint egyelőre nagyobb az online forgalom súlya áprilisban, mint a márciusi boltzár előtt volt. A webáruházban 40% feletti forgalmi növekedést regisztráltak az év elejétől a bezárásig, majd onnantól hirtelen megduplázódott a növekedés üteme a tavalyi év ugyanezen időszakához képest. Vagyis a zárás alatt teljesen a netre terelődött forgalom egy része ugyan visszatért a fizikai üzletekbe – a fizikai áruházak forgalma már csak hajszálnyira tér el a boltzár előtti időszakétól -, de az online kereskedés még így is tartja a 15%-os növekedési ütemet.
A MediaMarktban az ilyenkor szokásos árucikkek iránt mutatkozik a legnagyobb érdeklődés. A legnagyobb forgalmat a műszaki cikkek közül a televíziók, telefonok, mosógépek, hűtők, notebook-ok és okosórák hozták, illetve még a vezeték nélküli állóporszívók rendkívül népszerűek. Szilágyi szerint ezek a könnyebb kezelhetőségüknek köszönhetően lettek most nagyon divatosak, a vásárlásuk során a legfontosabb szempontok közé tartozik a kialakítás mellett, hogy rendelkezik-e motorizált fejjel, illetve mekkora szívóerővel és szívóhatással bír a készülék. Darabszám tekintetében pedig a konyhai kisgépekből, szépségápolási termékekből és a fejhallgatókból fogyott a legtöbb az elmúlt napokban.
Kapcsolódó cikkeink
MediaMarkt: Százezreket érhetnek a magyaroknál fiókban porosodó kütyük
Aggasztó méreteket ölt a magyar háztartásokban felhalmozott, használaton kívüli elektronikai…
Tovább olvasom >Az amerikai vásárlók 8%-kal nagyobb élelmiszer-kiadásra számítanak idén nyáron
A KPMG friss felmérése szerint a fogyasztók úgy látják, átlagosan…
Tovább olvasom >A magyar példa lett a modell: MediaMarkt-innováció, digitális jövőkép és európai összefogás
Magyarország nemcsak piac, hanem innovációs központ is a MediaMarkt számára…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >