Új prémiumtermék forgalmazását kezdte meg a CBA
Új prémiumtermék forgalmazását kezdte meg a CBA Kereskedelmi Kft.; mostantól Budapesten, a II. kerületi Széphalom Bevásárlóközpontban lévő príma kategóriás üzletükben a vevők megvásárolhatják a Wagyu – Japánból származó, de magyar tenyésztésű – szarvasmarha húsát is – jelentette be Fodor Attila, a magyar üzletlánc kommunikációs igazgatója csütörtökön a helyszínen tartott sajtótájékoztatón.
Hozzátette: a Wagyu szarvasmarha húsa árusításának megkezdése beleillik az üzletláncnak abba a koncepciójába, amelynek alapján szeretnék vásárlóikat a legjobb minőségű Magyarországon fellelhető termékekkel ellátni. A Wagyu húsa prémiumtermék, egy kilogrammja minőségtől függően 8-28 ezer forintba kerül. Megjegyezte: egy vacsora például már 20-30 dekagramm húsból elkészíthető.
A Wagyu húsát Zichy Mihály Baranya megyei tenyésztőtől veszi a CBA, havonta egy állatot. Ezt a mennyiséget kívánják hónapról-hónapra értékesíteni, eleinte kizárólag a Széphalom bevásárlóközpontban.
Zichy Mihály az MTI-nek elmondta: Ófaluban harminc állatot tart. Vállalkozását most indította, augusztus végén állította ki az első számlát. Eddig mintegy 30-50 millió forintot invesztált ebbe a tevékenyégbe. Emlékeztetett: a Wagyu húsát az íze és márványozottsága, valamint tápanyagokban gazdagsága teszi különlegessé és keresetté piacon.
Fodor Attila arról beszélt az MTI-nek, hogy a Wagyu húsának árusítása mellett még ebben a hónapban megkezdik az üzletlánc boltjaiban a tanyasi csirke és a friss vadhús árusítását is. Hozzátette: a CBA az idén hasonló árbevétellel számol, mint tavaly. A múlt évi árbevétel 565 milliárd forint volt, ezzel a CBA egy külföldi tulajdonú áruházlánc mögött a második volt 2011-ben. Cél az első hely megszerzése, mivel külföldön is általában a hazai láncok foglalják el az első helyet ezen a területen – mondta a kommunikációs igazgató. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >