Új paradicsomfajta termesztése kezdődött Magyarországon
Új paradicsomfajta termesztése kezdődött Magyarországon, a különleges sötétlila színű termés a következő hónapokban már forgalomba is kerül – közölte a Syngenta kedden az MTI-vel.
A svájci központú agrárvállalat által nemesített Yoom paradicsomot a Trivega Kft. orosházi és forráskúti kertészete termeszti, várhatóan 300 ezer csomagot juttat belőle az üzletekbe. A vásárlók különleges színéről ismerhetik föl a Yoom fajtát, amelyet édes-savanyú íze is egyedivé tesz a paradicsomok között – írták.
A közlemény szerint a Syngenta hagyományos nemesítési eljárásokkal állította elő az újfajta paradicsomot, amellyel számos nemzetközi elismerést nyert. A Yoom Magyarországon kívül 20 államban kapható, a termés szinte mindenütt helyi gazdálkodóktól kerül a boltokba – közölték.
A Syngenta 90 országban 28 ezer munkavállalót foglalkoztat, tulajdonosa a kínai Chemchina. Globális árbevétele 2019-ben meghaladta a 13,6 milliárd dollárt – olvasható a vállalat honlapján. Magyarországi cége a nyilvános cégadatok szerint több mint 55 milliárd forint árbevétellel zárt tavaly előtt, túlnyomórészt belföldi értékesítésekből. Az adózott eredmény megközelítette a 800 millió forintot. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Új szintre lép a Syngenta fenntarthatósági programja Dióskálon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új kihívások, innovatív válaszok a napraforgó és kukorica termesztésében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Paradicsom, a sokoldalú alapanyag – tartósítsuk biztonságosan a Nébih ajánlásával
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Rossmann újabb elismerésekkel tért haza az Év Kereskedője és a Fenntarthatóság Szimbóluma versenyekről
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >60 milliós bírság a Woltnak munkavédelmi mulasztások miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Új szintre lép a Syngenta fenntarthatósági programja Dióskálon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >