Új növénytermesztési központot létesített a Gyermelyi Zrt.
A Gyermelyi Zrt. csütörtökön átadta az 1,6 milliárd forintos beruházással épült növénytermesztési központját Szomor-Somodorpusztán, ahonnan kiszolgálják a 8800 hektárnyi termőterületen gazdálkodó ágazatot.
„Magyarországon idén ez az egyik legnagyobb mezőgazdasági beruházás és illeszkedik a kormány agrárfilozófiájához, mert magas hozzáadott értékű, minőségi terméket hoz létre” – mondta földművelésügyi miniszter a létesítmény átadásán.
Fazekas Sándor ismertette, 2015-ben 2453 milliárd forintnyi értéket termelt a magyar mezőgazdaság, 45 százalékkal többet mint 2010-ben. Az elmúlt öt évben harmincezer új munkahely jött létre az ágazatban, miközben 2015-ben 234 milliárd forintot fordítottak beruházásra.
Tóth Béla, a Gyermelyi Zrt. igazgatója elmondta, a növénytermesztési ágazat eddig három telephelyről végezte a földek művelését, a tevékenység szervezését. Ezt váltja fel a 7,4 hektáron elterülő új központ, amely a megművelt földterület középpontjában, hatékonyan képes megszervezni a versenyképes termelést.
Az új telepen kapott helyet egyebek mellett egy óránként 25 tonna kapacitású terményszárító, amelyhez egy automata betárolású 6600 tonna befogadóképességű terménytároló csatlakozik. Része a beruházásnak egy gépműhely, a hozzá tartozó raktárral is.
A Gyermelyi vállalatcsoport piacvezető Magyarországon a tésztagyártásban és a tojástermelésben. Három tojófarmon évente 140 millió tojást termelnek, amelynek felét héjas tojásként értékesítik, a másik felét pedig friss tojásként a tésztagyárban használják fel.
A tésztaértékesítés az elmúlt években dinamikusan bővült, idén a vállalat várhatóan 33 000 tonna tésztát értékesít, ennek több mint 20 százaléka az országhatárokon túl talál gazdára.
A Gyermelyi Zrt. két korszerű malommal rendelkezik. Évente 140 000 tonna gabonát őröl, ezzel a magyar lisztpiac egyik meghatározó szereplője.
A cégcsoport az elmúlt öt évben több mint 12 milliárd forintot fordított beruházásokra. A most átadott növénytermesztési központot követően 1,5 milliárd forintos beruházással még az idén elkészül egy új takarmánygyár, amely megalapozza a tojástermelés tervezett fejlesztését.
A szintén milliárdos értékű, 8500 raklap befogadóképességű raktár építése még az ősszel megkezdődik, amelyet várhatóan a tésztagyár bővítése fog követni. Ezekkel a beruházásokkal jó méretgazdaságosságú, európai léptékben is hatékonyan működtethető termékpályák jönnek létre.
A tésztagyártással, liszt és tojás előállításával, valamint vetőmagtermeléssel foglalkozó cégcsoport az alapanyag-termeléstől kezdve a végtermékek értékesítéséig szinte mindent saját kézben tart.
A Gyermelyi Zrt. konszolidált árbevétele 2015-ben 20,5 milliárd forint volt, beruházásokra 3,2 milliárdot fordítottak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Raisz Anikó: a mezőgazdasági területek fenntarthatósága mellett fontos a vízhiányos időszakok okozta helyzet kezelése is
A mezőgazdasági termőterületek fenntarthatósága mindannyiunk számára fontos, viszont legalább ilyen…
Tovább olvasom >Jelentős segítség a gazdáknak, érkezik a kárenyhítő támogatás
Március végéig több mint 10 ezer mezőgazdasági termelő részesül a…
Tovább olvasom >Gombaölő permetezőszer kapott engedélyt Magyarországon drónnal történő kijuttatásra
Már egy gombaölő szer is kijuttatható Magyarországon pilóta nélküli légi…
Tovább olvasom >További cikkeink
Fókuszban a fenntartható élelmezési rendszerek támogatása: megjelent a Nestlé közös értékteremtési összefoglalója
A Nestlé elhivatottan dolgozik azon, hogy világszerte fenntartható, kiegyensúlyozott és…
Tovább olvasom >Jägermeister Orange: jéghideg újdonság a szicíliai narancs aromájával
1400 órányi szicíliai napfény, 56 gyógynövény és három narancs aromája…
Tovább olvasom >Újra vizsgálja a GVH a Wizz Air vállalásait – lejárt a kompenzációs kötelezettség öt éve
Utóvizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) a Wizz Air Hungary…
Tovább olvasom >