Új mércét állít a hazai rendezvénypiac a 101 Hanggal
A hazai rendezvénypiac egyik legnagyobb vállalkozása valósul meg november 27-én az MVM Dome-ban: a 101 Hang – Depeche Mode Special Tribute egy olyan, komplex audiovizuális produkció lesz, amely a zenét, filmet, színházat és vizuális művészetet ötvözi, európai szinten is kiemelkedő technikai háttérrel.
A projekt különlegessége, hogy egy kis, független rendezvényszervező cég, a Friends álmaként, saját erőből valósul meg – egy olyan csapat víziójaként, amely évek óta dolgozik azon, hogy a magyar kreatív szakma világszínvonalú élményprodukciókat hozzon létre.
A produkcióban 125 előadóművész vesz részt – köztük nyolc énekes, két DJ, egy karmester, egy négytagú rockzenekar, egy 45 fős férfikar, egy 60 tagú szimfonikus zenekar és három táncművész.
A látványtervezés mérete és komplexitása szintén rekordot dönt: 1000 m²-nyi LED-fal a színpad fölött, további 400 m² mozgó vizuális felület a közönség között, dinamikus vetítések, interaktív fény- és hangrendszerek, amelyek együttesen teremtenek új dimenziót a tribute-produkció fogalmában.
„Tudomásunk szerint az MVM Dome történetében még nem épült ilyen volumenű LED-installáció – a vizuális tartalom és a szcenika összehangolása komoly mérnöki és kreatív kihívás”
– mondta Sallai György, a projekt operatív vezetője és producere.
A koncert minden dala külön vizuális látványt kap: 20 kisfilm készült az egyes zenékhez, amelyek egyesével bontják ki Dave Gahan életének rétegeit.
A rendező, Petke Balázs koncepciója szerint a produkció célja nem egy egyszerű koncertélmény, hanem egy mozgóképes zenei utazás, ahol a filmnyelv, a szimfonikus hangzás és az elektronikus zene egységet alkot.
A 101 Hang tehát nem csupán tisztelgés a Depeche Mode előtt, hanem egy kis magyar alkotóközösség bizonyítéka arra, hogy elhivatottsággal, kreativitással és saját erőből is lehet világszínvonalú produkciót létrehozni.
Kapcsolódó cikkeink
Nemzetközi árajánlati rendszer – átláthatóbb rendezvényszervezési piac
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újra lendületben a rendezvénypiac – 78,4 milliárdos árbevételt ért el a vállalati eseménymarketing szegmens 2024-ben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átalakulóban a hazai rendezvénypiac: csillagászati jegyárak, szűkülő célközönség, fókuszban az élmény és a digitalizáció
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Lojalitás újratöltve – ki nyeri a hűségháborút 2025-ben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Művészek és rózsaszín kamionok hívják fel a figyelmet a mellrák elleni küzdelemre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hatszoros Hungaropack-díjas lett a DS Smith – új szintre emeli a fenntartható csomagolás innovációját
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >