Új lendület az alapításokban, de a cégszámcsökkenés még nem állt meg

Szerző: Trademagazin Dátum: 2025. 08. 18. 13:04

Új alapítási hullám érte el a cégvilágot júliusban, mégis tart a hosszú távú zsugorodás. A fogyasztás erősödik, de a termelő szektorok gyengélkedése gátat szab a kilábalásnak.

Gazdasági háttér – kettős pálya

2025 nyarán a magyar gazdaság egyszerre mutat biztató és aggasztó jeleket. A GDP a második negyedévben mindössze 0,2 %-kal nőtt az előző évhez képest. A növekedést a szolgáltatások húzták, miközben az ipar (–3,9 % az év első felében) és az építőipar (–2,4 % az első öt hónapban) tovább gyengült.

A kiskereskedelem ezzel szemben élénkült, júniusban 3 %-kal magasabb forgalmat bonyolított, mint tavaly ilyenkor, ami a belső fogyasztás erősödését mutatja. Ez a kettősség – élénkülő fogyasztás, gyengélkedő termelés – közvetlenül befolyásolja a vállalkozói környezetet is, ahol a piaci mozgások érzékenyen reagálnak a makrogazdasági változásokra.

Alapítási hullám a nyár közepén

Az OPTEN adatai alapján júliusban több mint kétezer új cég jött létre, közel harminc százalékos havi növekedés, ami a nyári hónapokra ritkán jellemző. A lendület azonban nem tudta megtörni a hosszú távú folyamatokat, éves összevetésben még mindig csaknem négy százalékkal kevesebb új vállalkozás indult, mint tavaly júliusban. A legnagyobb éves visszaesés a kereskedelemben és a szakmai, tudományos, műszaki szektorban látható.

Csökkenő cégszám – lassuló ütem

Július végén a társas vállalkozások száma még mindig 498ezer felett volt kismértékben, ami félezerrel kevesebb, mint egy hónappal korábban. Ez a lejtmenet immár 22 hónapja tart, de az idei a legalacsonyabb júliusi csökkenés, ami némi stabilizálódás jele lehet.

Megszűnések: óvatos enyhülés

A megszűnések száma júliusban a két és fél ezret kis mértékben meghaladta, havi szinten enyhe növekedéssel, éves alapon viszont mintegy hat százalékos csökkenéssel. Ez arra utal, hogy valamivel kevesebb vállalkozás kényszerül piacelhagyásra, bár a megszűnések továbbra is meghaladják az alapítások számát.

Cégbírósági eljárások – építőipar a legveszélyeztetettebb

Az új cégbírósági eljárások száma júliusban is közelítette a négyezret, de havi és éves szinten mérséklődött. A leginkább érintett ágazatok a kereskedelem és az építőipar, utóbbiban az eljárások aránya a cégszámhoz viszonyítva kiugróan magas (8,7 %), ami jól jelzi az ágazat kockázati kitettségét.

Kilátások – a fogyasztás tarthatja életben a piacot

A júliusi alapítási kedv élénkülése kedvező fejlemény, de a cégszámcsökkenés folytatódása azt mutatja, hogy a vállalkozói környezet továbbra is kihívásokkal teli. A gazdaságban tapasztalható kettősség – élénkülő fogyasztás, gyengélkedő termelés – a cégtrendben is visszaköszön, több az új vállalkozás, de a fennmaradás feltételei továbbra is szigorúak.

„Rövid távon mérsékelt kilátásokkal számolhatunk, amíg a beruházások és a termelő ágazatok nem kapnak új lendületet, a GDP legfeljebb stagnál. Hosszabb távon azonban a fogyasztás és a szolgáltatások adhatják meg a kilábalás alapját – ha a bizalom visszatér a piacra.” – mondta Alföldi Csaba, az OPTEN céginformációs szakértője.

Az Opten – Cégfluktuációs Index (CFI – az adott időszak alatt törölt és alapított cégek számát viszonyítja az időszak elején rendben működőkhöz képest) júliusi értéke országosan 12,27 % volt. Vármegyei szinten nézve a vizsgált időszak alatt a legmagasabb fluktuációt Nógrád, Jász-Nagykun-Szolnok és Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye produkálta, míg az Opten–CFI Somogy, Tolna és Vas vármegyékben érte el a legalacsonyabb értékeket.

Opten – CFI vármegyénként, 2025. július

Kapcsolódó cikkeink