Új lehetőségek is vannak a talaj nedvességének megőrzésére
Több olyan eljárás, készítmény létezik, amelyek képesek a talaj nedvességét megőrizni, így azokon a területeken is tudnak növénytermesztéssel foglalkozni a gazdák, ahol nincs lehetőség öntözésre – mondta Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter kedden a Csökkenthető az aszálykár? című szakmai konferencián, Budapesten.
A miniszter nyitóbeszédében hangsúlyozta: minden lehetőséget meg kell ragadni a talajnedvesség megőrzésére, főleg azokon a területeken, ahol nincs víz, a régi módszereken kívül számos új megoldás is rendelkezésre áll már. Ezek együttes alkalmazásával takarékosabb termelés, nagyobb bevétel érhető el.
Fazekas Sándor elmondta, hogy a klímaváltozás hatásai, a szélsőséges időjárás alapjában befolyásolja a mezőgazdaság jövőjét, a növénytermesztés lehetőségeit. A gazdák akkor tudnak eredményesek lenni, ha komoly szakmai háttérre támaszkodhatnak, ami szerinte Magyarországon biztosított. Megjegyezte, hogy a digitalizáció megjelenésével a mezőgazdaságban korszakváltás kezdődött, a korszerű megoldások széles körben terjednek, az agrárium egyik legnagyobb kihívása ezeknek az alkalmazása. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Stabil keresletre számíthatnak a magyar juhtartók
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Dogus Cay török élelmiszeripari vállalat Orosházán hozza létre Törökországon kívüli első üzemét, 440 munkahely jön létre
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Spórolnak a sonkán a magyar vásárlók, felértékelődik a címkeolvasás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Drágultak a nemzetközi élelmiszerárak a közel-keleti konfliktus energiaár-felhajtó hatása miatt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Nem mindegy, mekkora tojás kerül a polcokra: genetika, életkor és a láncok tenderlogikája dönt
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

