Új komplex talajkezelési technológia segíthet az aszály leküzdésében
A mezőgazdaságot is érintő klímaváltozás egyik legnagyobb kihívásának, az aszálynak a leküzdését segítheti egy új hazai komplex talajkezelési technológia, három magyar mikrobiológiai készítmény együttes használatával – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn Budapesten, a technológiát bemutató sajtótájékoztatón.
Félüzemi léptékű algatenyésztés az Albitech Kft. budapesti laboratóriumában. Fotó: MTI/Bruzák Noémi
A miniszter ismertetése szerint az Albitech Kft., az AGRO.bio Hungary Kft. és a Water&Soil Kft. által létrehozott technológiát egy talajbaktérium, egy talajalga, valamint a VízŐr talajkondicionáló adja. Ezek együttesen szolgálják a talaj nedvességtartalmának megőrzését, amely hozzájárulhat a homokhátsági félsivatagos területek megmentéséhez, a homoktalajok vízháztartásának javításához. A tárcavezető szerint a három készítmény olyan szinergiát alkot, amellyel kedvezőbb terméseredmények érhetők el. Ezen anyagok együttes alkalmazása pedig nemcsak gazdaságos, hanem környezetbarát is, így megfelel minden 21. századi elvárásnak is – jelezte.
Hangsúlyozta: az agrártárca törekszik arra, hogy minél szélesebb körben megismertesse a gazdatársadalommal a talajkezelési technológiákban rejlő lehetőségeket, előnyöket. Ennek érdekében bemutató projektek létrehozását tervezik. Kitért arra is, hogy a talajtápanyag-gazdálkodásban szemléletmódosításra van szükség ahhoz, hogy az éghajlatváltozásból adódó károkat és kockázatokat ki lehessen küszöbölni. A gazdaságos és megbízható termeléshez pedig nem megkerülhető a most bemutatott technológiák alkalmazása – tette hozzá Nagy István.
Bencsik Attila, az Albitech Biotechnológia Kft. ügyvezető igazgatója arról tájékoztatott, hogy az algakészítményt és a baktériumkészítményt az Albitech Kft. gyártja, az AGRO.bio Hungary Kft. pedig forgalmazza, a talajkondicionálót a Water&Soil gyártja és forgalmazza.
Vattay Antal, a Water&Soil Kft. ügyvezető igazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a homokhátsági talajmintán végzett kísérletek alapján az öntözéses növénytermesztés esetén kisebb vízfelhasználás, az öntözés nélküli technológiában pedig magasabb terméshozam és jobb termésbiztonság prognosztizálható. Az Albitech Kft. a sajtótájékoztatót megelőzően a helyszínen az agrárminiszternek bemutatta az algagyártás új fejlesztéseit és az algalaboratóriumainak tevékenységét, valamint Kutasi József kutatásvezető ismertette a cég kutatásfejlesztési eredményeit és terveit. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Nagy István: újabb segítséget kapott a sertéságazat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: Magyarország kezdeményezésére újabb uniós forrás segíti a tavalyi aszály által sújtott gazdálkodókat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar fejlesztés javíthatja az állatjólétet és a hatékonyságot a tejtermelő gazdaságokban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Szeleteket szerettek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyar fiókteleppel jön a Revolut, drágulnak az utalások
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >EWG-jelentés: a spenót vezeti a „Szennyezett Tizenkettőt”, a „Tiszta Tizenöt” élén az ananász áll
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >

