Új kiszerelésű kézfertőtlenítő a MOL-tól
A MOL arról tájékoztatta a Pénzcentrumot, hogy csütörtöktől vásárnapig 100 töltőállomásra kezdik meg a vállalat által gyártott, 2 literes kiszerelésben kapható kézfertőtlenítők terítését. A lap a folyamatról, a kézfertőtlenítők árának alakulásáról, illetve a vásárlással kapcsolatos egyéb információkról beszélgetett Orosz Andrással, a MOL Magyar Kiskereskedelmi Hálózatának vezetőjével.
Március végén láttak napvilágot először azok a hírek, hogy a MOL is beszáll a kézfertőtlenítő gyártásba, és miután ellátta az Operatív törzs által Magyarország szempontjából stratégiailag fontosnak tartott intézményeket, kereskedelmi forgalomba is teríteni fogja a WHO által biztosított receptúrát.
A vállalat akkori tájékoztatása szerint a kereskedelmi forgalomba kerülő kézfertőtlenítőt 2 literes kiszerelésben ígérték. Azért ebben, mert a vállalat az szélvédőmosó- folyadék gyártósorát állította át kézfertőtlenítő gyártásra, így pedig az újrahasznosítható, 2 literes csomagolóanyag is adott volt.
Az idő pedig el is érkezett oda, hogy a vállalat ellátva a stratégiailag fontos intézményeket április 30. és május 3. között kiskereskedelmi forgalomba is bevezesse a 2 literes kiszerelésű Mol Hygi Fluid névre hallgató kézfertőtlenítőjét. Az elkövetkezendő napokban esedékes terítés kapcsán a Pénzcentrum exkluzív interjút készített Orosz Andrással, a MOL Magyar Kiskereskedelmi Hálózat vezetőjével annak kapcsán, milyen árazással indul az új kiszerelés; mekkora mennyiségben terítenek első körben; hol lesznek elérhetők a fertőtlenítő folyadékok; illetve arról is, mi az oka annak, hogy a vállalat korábban kiskereskedelmi forgalmazásba bevezetett 200 milliliteres fertőtlenítője fajlagosan jóval magasabb árról indult, mint amilyenre sokan számítottak.
4 nap alatt feltöltik a készleteket
Most csütörtöktől, azaz április 30-tól kezdjük meg a 2 literes kiszerelésű fertőtlenítő folyadékok kiszállítását országszerte 100 MOL-töltőállomásra. Az első szállítási szakasz május harmadikáig fog tartani, így négy nap alatt 100 ezer liter fertőtlenítő folyadék fog kereskedelmi forgalom kerülni Magyarországon, amit a vásárlók darabonként 3 990 forintért tudnak majd megvásárolni, azaz literenként 1 995 forintos egységáron – mondta el a Pénzcentrumnak adott interjújában Orosz András, a MOL Magyar Kiskereskedelmi Hálózat vezetője.
A szakember külön hangsúlyozta a forgalomba kerülő fertőtlenítőkkel kapcsolatban, hogy azokból egy vásárló egyszerre maximum két darabot vásárolhat majd. Ennek az az oka, hogy a vállalat azt szeretné, hogy már a terítés első körében a lehető legtöbb ember juthasson hozzá a termékhez.
Azt külön szeretném hangsúlyozni a MOL által gyártott fertőtlenítők árával kapcsolatban, hogy azokban semmilyen módon nem jelenik meg a válság hatása. Most is annyiért adjuk őket, mint adnánk akkor, ha nem lenne a koronavírus-járvány. További fontos az is hangsúlyozni, hogy ezek a fertőtlenítők a WHO által biztosított receptúra alapján készülnek, 80 százalék alkoholtartalmuk mellett glicerint is tartalmaznak, ami miatt kényelmesek a bőrnek, ezáltal a kézfertőtlenítők között abszolút a legmagasabb minőségű kategóriába sorolhatók
– mondta el a Pénzcentrumnak Orosz András.
Van egy kisebb kiszerelés is
A most kiskereskedelmi forgalomba kerülő 2 literes fertőtlenítőszer mellett a MOL már piacra dobott egy 2 decis kiszerelést is, amit 1 990 forintért lehet megvásárolni. Ezzel kapcsolatban Orosz András lapunknak elmondta: azt gondoltuk, hogy legyen egy kisebb kiszerelés is, amit ebben az új, járványügyi helyzetben az emberek magukkal tudnak vinni bárhová. Ezért döntöttünk amellett, hogy kisebb méretben is palackozzuk a fertőtlenítőt. Ezt azonban mi házon belül nem tudtuk megoldani, ezért külsős partner bevonására volt szükség. Ezért, és mint minden kiskereskedelmi termék esetében, a kisebb kiszerelésből adódó fajlagos többletköltség miatt lett drágább ez a konstrukció – számolt be a Pénzcentrumnak a termékek árazásával kapcsolatban Orosz András, aki azt is elmondta a 2 dl-es kiszereléssel kapcsolatban, hogy amelyik vásárlójuk rendelkezik multipont kártyával vagy MOL Go appal, az 1 490 forintért tudja beszerezni a terméket. A szakembert ezen felül arról is kérdeztük, hogy miként fordulhatott elő az, hogy, ahogy arról a Pénzcentrum április elején beszámolt, volt olyan budapesti patika, ahol 100 grammnyi MOL fertőtlenítőt 186 forintért árultak.
Nos, ezek a termékek egyáltalán nem a mi viszonteladói hálózatunk termékei voltak. A MOL az Operatív törzs számára, az elsődleges stratégiailag fontos intézményeknek juttatott el fertőtlenítőt, mintegy 1 millió liter mennyiségben, nyomott áron. Ebből persze kaptak patikák is saját felhasználásra, hogy az ott dolgozók el legyenek látva, de nem mint viszonteladók. Ebből alakulhatott ki a fent is említett félreértés
– mondta el Orosz András. A szakember arra is felhívta mindenki figyelmét, hogy a csütörtöktől kapható, 2 literes kiszerelésű, fajlagosan legolcsóbb fertőtlenítő folyadékának elérhetőségét mindenki a MOL Go applikáción keresztül tudja ellenőrizni, azt a vállalat napi szinten frissíti.
Még mindig nagy a kereslet
A kiskereskedelmi hálózat vezetője arról is beszámolt lapunknak, hogy a kereslet még most is nagyon nagy a kézfertőtlenítők iránt, mind a lakosság mind a cégek irányából, ezért nagyon örülnek neki, hogy most már eljutottak oda, hogy mindenki számára elérhetővé tudják tenni a fertőtlenítőszert.
Sokan mondják, milyen irányba fog megváltozni a világ a járványt követően, én csak azt tudom, hogy a koronavírus után a személyes higiénia még nagyobb szerepet kap majd, mindenkinél lesz majd valamilyen fertőtlenítőszerek ezek után, úgyhogy most úgy látjuk, a MOL nem csak most a válsághelyzetben, de azután is folytatni fogja a kézfertőtlenítők gyártását – mondta el a Pénzcentrum kérdésére Orosz András, aki arról is tájékoztatta lapunkat, hogy a MOL LUB Kft. április 27-től, azaz hétfőtől CE tanúsítvánnyal ellátott maszkokat is forgalmaz kútjainál. Ezeket magyar disztribútortól veszik, és Kínából származnak. Az áruk 3 399 forint/10 darab. A Pénzcentrum a vállalat által forgalmazott maszkokkal kapcsolatban meg tudta azt is, hogy ezekre egyelőre nem állítottak be vásárlási limitet. (penzcentrum.hu)
Kapcsolódó cikkeink
Járványok előrejelzése érdekében vizsgálják az UHT tejeket pécsi virológusok
Az állatról emberre terjedő járványok előrejelzése érdekében indított ultrahőkezelt tejek…
Tovább olvasom >Magyarország legkedveltebb hot-dogja: a MOL Fresh Corner hot-dog!
A MOL Fresh Corner hot-dogja immár hivatalosan is Magyarország legkedveltebb…
Tovább olvasom >Madárinfluenza árnyékában: korlátozások és kihívások között a magyar baromfiágazat
A 2020-ban Magyarországon felbukkant madárinfluenza járvány máig jelentős hatással van…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Munch-ba olvad Románia legnagyobb ételmentő platformja, így már közel hatezer partnertől lehet ételt menteni
A cseh versenytárs felvásárlása után, Romániában is folytatja a stratégiáját…
Tovább olvasom >A Valentin-napi hulladék kétharmada nem újrahasznosítható
Az Európai Unióban egyetlen Valentin-napon több mint 100 000 tonna…
Tovább olvasom >95 millió forint segítség másfél hónap alatt a Tesco munkatársaitól és vásárlóitól a rászorulóknak
95 millió forinttal támogatja az ország legnagyobb adománygyűjtő csapata az…
Tovább olvasom >