Új kihívások előtt a magyar vetőmagszektor
Növekvő verseny várható a nemzetközi vetőmagpiacon az elkövetkező évtizedekben. Az exportorientált hazai ágazatnak ezen kívül a klímaváltozás hatásaival is számolnia kell, hangzott el a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács küldöttgyűlésén. A rendezvényen a Vetőmag Szövetség-díját idén Pintér Zoltán vette át a kukorica növénynemesítés területén végzett csaknem fél évszázados munkájáért.

Küldöttgyűlés
Takács Géza, a Vetőmag Szövetség Szakmaközi Szervezet és Terméktanács elnöke évértékelőjében elmondta: a koronavírus világjárvány a hazai vetőmagszektort sem kímélte. Míg 2020-ban inkább logisztikai kihívásokkal kellett megküzdenie az ágazatnak, addig idén tavasszal különösen a kis- és középméretű vetőmagtermelő vállalkozások kerültek nehéz helyzetbe a járványügyi intézkedések ellenére kieső munkatársaik miatt. A szektor nagy része, benne a szövetség is napok alatt online kapcsolattartásra áll át a járványhullámok alatt, így a mindennapi ügymenet nagyobb zökkenők nélkül zajlott. A pandémia miatt a komoly üzleti megbeszéléseknek teret adó nemzetközi rendezvények viszont sorra maradtak el, a hazai cégek pedig a fajtabemutatóikat kényszerültek lemondani. A vetőmag-előállítás a nehézségek ellenére teljesítette a stratégiai feladatát, és biztosította az élelmiszertermeléséhez szükséges vetőmagokat a hazai és külföldi felhasználók számára.
„A nem is túl távoli jövő komoly kihívásokat tartogat a szektor számára. A legnagyobb feladatot növekvő népesség élelmiszerrel való ellátása mellett a klímaváltozás hatásai jelentik. 1980 óta folyamatosan emelkedik a hőmérséklet, és egyre szélsőségesebb anomáliák jellemzik a Kárpát-medence időjárását. A növénynemesítőknek 10-15 éves távlatokban kell előre gondolkodniuk az időjárási stressznek jobban ellenálló növényfajták nemesítésében. Ezekre a kihívásokra készülnünk kell, hogy az évente 10 faj mintegy 1500 fajta vetőmagját előállító magyar ágazat megőrizze a vetőmag-előállítás területén betöltött előkelő helyét”,
– hangsúlyozta Takács Géza.
A szövetség elnöke kifejtette: 1994 óta a nemzetközi vetőmag-kereskedelem mérete hétszeresére növekedett, értéke éves szinten meghaladja a 20 milliárd dollárt. Magyarország a világ ötödik legjelentősebb vetőmagexportőre, a 4 millió hektáros hazai igény kiszolgálása mellett évente mintegy 100 ezer tonna vetőmag értékesítése történik a külpiacokon, éves átlagban mintegy 180-200 milliárd forint közötti értékben.
„A közeljövő fontos célja az exporttevékenység erősítése. A nemzetközi versenyben hosszabb távon új piaci szereplők megjelenésével is kell számolnunk. Az eddig importáló országok egy része pedig arra törekszik, hogy saját maga állítson elő vetőmagot. Elkezdték a nemesítési programjaikat, amely évtizedes folyamat, mire az első fajtáikat termeszteni kezdik, de azzal kell számolnunk, hogy némely országnak csökken az exportigénye. Emiatt új piacokra lesz szükség.”
A rendezvényen elhangzott: az elkerülhetetlen generációváltás mellett a mezőgazdaságban tapasztalt munkaerő-hiány a vetőmag szektorba is begyűrűzött az elmúlt években. A vetőmagtermelés sok olyan munkafázist igényel, amely kézi munkaerő nélkül nem, vagy csak részben oldható meg. Alacsony képzettségű, alulmotivált munkaerővel ez a cél nem teljesíthető. Ezeken kívül a folyamatosan emelkedő költségek, az uniós növényvédő szer hatóanyag-kivonások, a vetőmag-felügyeleti rendszer anomáliái, valamint az adminisztrációs terhek is csökkentik a vállalkozások versenyképességét.
A hagyományoknak megfelelően a küldöttgyűlésen Takács Géza elnök és Vida Gyula alelnök átadta az idei Vetőmag Szövetség-díjat. Varga Dóra üvegművész alkotását Pintér Zoltán, a Szegedi Gabonakutató nyugalmazott kukoricanemesítője kapta csaknem fél évszázados szakmai munkássága elismeréseként. A 77 esztendős szakember különösen a szuperkorai kukoricahibridek területén alkotott maradandót. Hibridjei révén létrejöhetett a szuperkorai éréscsoport és magas színvonalú tevékenységével megalapozta ezen fajták exportjának jelentős növekedését.
Kapcsolódó cikkeink
Tovább fokozzuk az agrárgazdasági együttműködésünket az Egyesült Államokkal
Új dimenziók nyílnak hazánk és az Egyesült Államok között az…
Tovább olvasom >Agrárminisztérium: segítség a fiatal gazdáknak: csaknem 5300 igénylő kap támogatást
A kormány továbbra is azon dolgozik, hogy a gazdák a…
Tovább olvasom >AM: idén korábban érkezik a támogatás az anyatehén-tartóknak
Újabb lépéssel segíti a kormány a ragadós száj- és körömfájás…
Tovább olvasom >További cikkeink
Nagy Márton: árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az…
Tovább olvasom >Drágább Barbie, soványabb Heinz – Trump vámjai átrajzolják a globális fogyasztói piacot
Donald Trump vámpolitikájának hatása egyre több iparágat érint: játékgyártók, autóipari…
Tovább olvasom >Csaknem 20 százalékkal olcsóbb élelmiszerek? A kormány elégedett az árréscsökkentés eredmnyeivel
„Egyre több terméket lehet olcsóbban megvásárolni az árréscsökkentésnek köszönhetően, az…
Tovább olvasom >