Új kampánnyal buzdít ünneplésre a Borsodi a bajnokság alatt
A Borsodi Sörgyár új kampánnyal buzdítja a magyarokat, hogy a barátaikkal közösen szurkoljanak a magyar labdarúgó-válogatottnak a 2024-es Európa-bajnokság alatt. A Borsodi, mint a válogatott hivatalos söre, a „Együtt a csapat!” kezdeményezéssel kívánja erősíteni a közösségi szurkolást. A kampány május végén indult, és különösen a június 19-i, Németország elleni sorsdöntő mérkőzésre koncentrál.

Fontosnak tartják, hogy a 2024-es Európa-bajnokság alatt is minél több magyar ember tudjon együtt szurkolni a válogatottnak
A Magyar Labdarugó Szövetséggel közös partnerség keretében a Borsodi több mint egy egyszerű szponzorációra törekszik. A vállalat aktívan részt vesz a szurkolói kultúra erősítésében, és a kampány során külön hangsúlyt fektet a közösségi élmények elősegítésére. A Borsodi Sörgyár marketingigazgatója, Spiegel György elmondta, hogy a futball mélyen gyökerezik a cég DNS-ében, és szeretnék, ha a válogatott sikereihez közvetlenül is hozzájárulhatnának.
A kampány részeként a Borsodi két válogatott játékos, Nagy Ádám és Nagy Zsolt közreműködésével videóüzenetet küldött a hazai vállalatok vezetőinek. A felhívásban arra kérik őket, hogy június 19-én engedjék el időben a dolgozóikat, hogy a munkahelyükről bárhonnan időben elérhessék a közös szurkolói helyszíneket. A Borsodi ezzel a lépéssel nem csak a szurkolást, hanem a munkahelyi közösségek erősítését is célzó kezdeményezést indított útjára, remélve, hogy más vállalatok is csatlakoznak majd a kezdeményezéshez.
Kapcsolódó cikkeink
Ahol a nagyok csapolnak
A Magyar Sörgyártók Szövetségének 2024-es jelentése szerint 2024-ben a hordós…
Tovább olvasom >Júliusban a zöldebb fogyasztói döntésekért kampányol az Auchan
Az Auchan Magyarország 2025-ben is csatlakozik a globális Műanyagmentes július…
Tovább olvasom >Owen Wilson a Wolt nemzetközi kampányának új arca
Owen Wilsonnal indította első márkanagyköveti kampányát a Wolt. Az egyéves…
Tovább olvasom >További cikkeink
45 millió fontos beruházást indít a Müller brit tejüzemében
A német Theo Müller csoporthoz tartozó Müller 45 millió fontot…
Tovább olvasom >NewPrinces Group veszi meg a Carrefour olaszországi üzletei
Megállapodást kötött a Carrefour a NewPrinces Group-pal olaszországi tevékenységeinek értékesítéséről.…
Tovább olvasom >Tovább nőtt a fair trade Németországban
A németországi fair trade forgalom 2024-ben 11%-kal, 2,6 milliárd euróra…
Tovább olvasom >