Törley-fesztivál új helyszínen
Koncertekkel, kiállítással, rengeteg koccintanivalóval és új helyszínnel várja a kellemes ízek és dallamok kedvelőit kedden és szerdán a Sambosi-Törley Jazzfesztivál.
„A tizennegyedik alkalommal megrendezett fesztivál idén a budafoki Törley Pezsgőpincészet gyönyörű udvarán várja az érdeklődőket” – mondta el az MTI-nek Bosnyák Ilona, a rendezvény szervezője. Hozzátette: a dzsesszfesztivál a parkolási nehézségek miatt költözött el az elmúlt évek koncertjeinek otthont adó pesti vármegyeháza díszudvaráról.
A vendégeket pezsgős koccintás várja minden nap a koncertek előtt.
A rendezvény első napján a Tony Lakatos Quintetté lesz a főszerep. Az este nyolc órától kezdődő koncerten Tony Lakatos szaxofonon, Axel Schlosser trombitán, Michael Flügel zongorán, Thomas Heidepriem bőgőn játszik, a dobok mögött pedig Jean-Paul Hochstatter ül.
Szerdán először a Sárik Péter Trió lép színpadra este nyolc órától. Utána a fesztivál záró koncertjét a Kozma Orsi Quartet adja. A fesztivál kísérőrendezvényeként mindkét nap délután négy órától Bátki László festőművész képeit nézhetik meg az érdeklődők.
„Nagyjából kétszáz emberre számítunk esténként” – mondta Bosnyák Ilona, hozzátéve, hogy a koncerteket rossz idő esetén is megtartják, mert a helyszín teljesen fedett.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Történelmi utazás a magyar bor nyomában – Egerben folytatódik a Rubicon és az MKIK előadássorozata
Május 15-én Egerben folytatódik a Rubicon Intézet és a Magyar…
Tovább olvasom >Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >