Új hazai beruházást adott át a Tesco
November elején megkezdte működését a Tesco első, saját működtetésű északkeleti regionális elosztóközpontja a Polgári Ipari Parkban – írja az origo. Az új egység képes lesz gyorsan reagálni a körzet 16 áruházának igényeire, saját árukészletéből az eddiginél rövidebb idő alatt tudja teljesíteni a szállításokat, amivel javítja a termékek áruházi elérhetőségét.
„A Tesco azért nyitotta polgári egységét, hogy Debrecen, Eger, Kazincbarcika, Mezőkövesd, Miskolc, Nyíregyháza és Tiszaújváros vásárlói számára az eddigieknél is jobb elérhetőséget, jobb vásárlói élményt biztosítson” – mondta Rácz Gábor. A Tesco disztribúciós vezetője hozzátette: „a polgári elosztóközpont képes gyorsabban reagálni a körzet 16 áruházának igényeire, saját árukészletéből pedig az eddiginél rövidebb idő alatt tudja teljesíteni a szállításokat, ezzel is javítva a legnépszerűbb termékek áruházi elérhetőségét és a kiszolgálás minőségét”.
Az áruházláncnak ez az első, saját működtetésű regionális elosztóközpontja, írja közleményében a válllalat.
Az áruházak és a polgári egység ellátásáért részben a gyáli és a herceghalmi logisztikai központok felelnek, az áru jelentősebb részét pedig a szállítók közvetlenül Polgár regionális raktárába fogják beszállítani.
A polgári elosztóközpont 22 új munkahelyet teremtett és alapvetően szárazárut szállít az áruházakba.
A cég tervei szerint a mostani lépés az első fázis, a közeljövőben tovább kívánja bővíteni mind a raktár kapacitását, mind pedig a munkaerő létszámot. (origo)
Kapcsolódó cikkeink
Az ország történetének legnagyobb élelmiszergyűjtése
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Meghosszabbított határidővel, november 14-ig lehet pályázni a Tesco programjában a helyi fiatalok és közösségek jövőjére biztosított támogatásért
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >3,1 millió QR-kód beolvasással a top5 legtöbbet letöltött app közé került a Tesco Clubcard alkalmazása
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Több mint 10 tonna állateledel gyűlt össze a Lidl jóvoltából
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A dm tovább erősítette online és offline szolgáltatásait
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Közel egymillió ajánlattal rajtol az eMAG Black Friday november 14-én reggel
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
