Új gyártósort helyezett üzembe a Hell Szikszón
Új gyártósor állt termelésbe a Hell Energy Magyarország Kft. szikszói gyárában, a cég 2,5 milliárd forintot költött a beruházásra – közölte a társaság az MTI-vel pénteken.
A tájékoztatás szerint az energiaitalt gyártó vállalat a folyamatosan növekvő hazai és exportpiaci igények miatt döntött a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település határában lévő gyárának további fejlesztése mellett, a gyártósor a gazdaságfejlesztési és innovációs operatív program keretében épült meg.
A több mint 2,5 milliárd forintos beruházáshoz csaknem fél milliárd forint támogatást kapott a magyar tulajdonú vállalat.
Az új gépsornak köszönhetően a Hell kapacitása napi 2,4 millió fémdobozos ital gyártására nőtt, így a társaság immár két fémdobozos és egy petpalack töltősoráról óránként százezer fémdobozos és húszezer petpalackos üdítőital kerülhet le.
A több mint kétszáz embert foglalkoztató magyar magánszemélyek tulajdonában lévő Hell az elmúlt öt évben mintegy 15 milliárd forint értékű beruházást valósított meg Szikszón. A cég a 2014-es üzleti évet 12,8 milliárd forint nettó árbevétel mellett 560 millió forint eredménnyel zárta. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Közép-Kelet-Európai szinten is kiemelkedő beruházás indul Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Magyarország egyik legnagyobb szélerőmű-beruházása indul a Kisalföldön
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Szijjártó Péter: a hazai tulajdonú Biolab Zrt. új beruházása tovább erősíti a magyar orvostechnikai piacot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Három új funkcionális italt dobott piacra a magyar sportital gyártó
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tovább fejlődik a BudapestGO: kényelmesebb használatot hoz a márciusi applikációfrissítés
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >



