Új gyártósorral száz új munkahelyet teremtett a Nestlé Hungária Kft. Szerencsen
Száznyolcvanmillió forintos beruházással új gyártósort avattak hétfőn a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szerencsen, a Nestlé Hungária Kft. gyáregységében, aminek köszönhetően 100 új munkahely jött létre, így 480-ra nőtt a dolgozók létszáma.
Munkások dolgoznak az új gyártósoron a Nestlé Hungária Kft. szerencsi üzemében. MTI Fotó: Vajda János
Jean-Pierre Polanen, a Nestlé Hungária Kft. gyárigazgatója beszédében azt mondta, az elmúlt 12 év fejlesztéseinek eredménye, hogy a szerencsi gyár mára európai italgyártó központtá fejlődött. Az itt készült termékek – Nescafé és Nesquik italpor – már 26 ország üzleteiben elérhetőek. A gyár éves termelése 30 ezer tonna, amiből 80 százalék exportra megy. Hozzátette, az új gyártósorral 10 százalékkal növekedett a gyár csomagolókapacitása. Jelenleg Angliába exportálják az új formátumot, nemrég pedig Németország felé is megindult szállítás és más országok is érdeklődnek.
Jean Grunenwald, a Nestlé Hungária ügyvezető igazgatója emlékeztetett, Magyarországon 1991-ben alakították meg a Nestlé Hungária Kft-t, és régóta jelen vannak Kelet-Magyarországon is – sorolta, példaként említve a diósgyőri és a szerencsi gyártóegységeket. Rámutatott, a cég gazdasági szerepe a szerencsi kistérségben meghatározó, 480 embernek adnak munkát, emellett a beszállítóik többsége magyar, akik több mint 6,5 milliárd forint értékben szállítanak termékeket és szolgáltatásokat a szerencsi gyár számára. Jean-François Paroz, Svájc magyarországi nagykövete arról szól, hogy Svájc a hetedik legnagyobb külföldi befektető Magyarországon, és a két ország kereskedelmi kapcsolatai az elmúlt évben örvendetesen fejlődtek. Jelenleg mintegy 39 ezer dolgozót foglalkoztatnak svájci cégek – jegyezte meg. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
HIPA: új szabályok lépnek életbe az egyedi kormánydöntés útján megítélt támogatási rendszerben
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Egymilliárd eurót ruház be az Amazon Belgiumban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Spar 1,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette üzlethálózatát
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Négynapos hosszú hétvégével indul az ünnepi időszak – október 23-án zárva lesznek az üzletek
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A JYSK és a Magyar Élelmiszerbank Egyesület közös adománya több ezer rászorulónak nyújtott segítséget
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Megduplázza az online vásárlás elérhetőségét az ALDI, már 3,2 millió magyar fogyasztó számára elérhető a házhoz szállítás
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >