Új formátumot tesztel a Praktiker
Több új kezdeményezése mellett 1-2 ezer négyzetméteres kisáruház-formátum tesztelését kezdené meg a Praktiker az év végén. Színkódolással 3 árszintet vezet be a gyors és hatékony vásárlói tájékoztatás érdekében. Folyik az áruházak átépítése, modernizációja. A kiemelt vevőkkel Key Acount csapat foglalkozik.
Az elhúzódó válság hatásait senki nem kerülheti el. A barkács csatorna is forgalom- és vevőszámvesztést szenvedett el 2009 óta. A lakosság átlagosan már csak havi 5000 forintot (Forrás: GfK) költ a lakása, háza csinosítására, karbantartására – kezdte Karl-Heinz Keth, a Praktiker Kft. ügyvezető igazgatója helyzetfeltáró bevezetőjét egy zártkörű sajtóbeszélgetésen.
Optimizmusra ad azonban okot, hogy a német anyavállalat márciusban 7 millió eurós tőkeinjekcióval fejezte ki elkötelezettségét a magyar piac és a hazai Praktiker hálózat iránt. Keth úr hangsúlyozta, hogy itthon másképp működik a szervezet, más profillal jelennek meg, mint Németországban vagy Kelet-Európában. Hazánkban a folyamatosan megújuló, letisztult szortiment a fő jellemző, amit az idei évben zajló áruház-átépítések is képviselnek. Az eladótér átlátható, még inkább vásárlást segítő lett. Elsőként a Bécsi úti áruház készült el, és a vásárlók nagyon kedvezően fogadták a változásokat.
Színesen egyértelmű
Az augusztusi katalógusban jelent meg először az a háromszintű árrendszer, ami szintén a vevők könnyebb és gyorsabb vásárlási döntésének meghozatalát segítik elő. A széles választékot felvonultató kategóriákban ugyanis nehezebben tájékozódhattak eddig a kevésbé gyakorlott vásárlók. Most egy könnyen értelmezhető, ár- és minőségalapú iránytűt kapnak, amit a szórólapokban és az eladótérben egyaránt könnyen nyomon követhetnek. Sárga színnel, „Takarékos ár” felirattal jelölik a belépő, első áras termékeket. Zöld színkódot kapott a „Bizalommal ajánljuk” jó ár-érték arányt képviselő középáras termékkör. A prémium kategóriás ajánlatokat pedig kék színnel és „Minőséget otthonába” szlogennel jelenítik meg.
A saját márkás termékek köre folyamatosan bővül, mind a kedvező árú, de a szigorú német minőségi követelményeknek megfelelő Budget, mind az ár-érték arányban kiemelkedő közép-felsőáras Praktiker-vonal egyre inkább fókuszba kerül. A döntés célja a szortiment optimalizálása és a Praktiker márka további erősítése. Az önálló importtevékenységet a 2012 májusában megszerzett AEO (Authorised Economic Operator) tanúsítványuk is jelentősen megkönnyíti.
2012 áprilisában indították el négy áruházban a Zöld Pont-kezdeményezést, ahol a vásárlók háztartásuk energiatakarékosabbá tételére kaphatnak javaslatokat, legyen szó napelemről, LED-világításról vagy hőszigetelésről, a szakértők szinte minden kapcsolódó témában naprakészek.
A fenntartható fejlődés érdekében a Praktiker saját „zöld portfólióval”, környezetkímélő és energiatakarékos termékválasztékkal is rendelkezik, amely bemutatására több zöld témájú kiállításon standdal jelent meg.
Vevőcsoportok becsatornázva
A különböző vevői célcsoportokhoz különböző megközelítéseket alkalmaznak. A professzionális és nagy vásárlókkal például régiós lebontásban 6 Key Account Manager foglalkozik, így biztosítva a kiemelt vevők igényeinek legteljesebb körű lefedését.
Egyre többen vásárolnak online felületeken hazánkban is. Ezt a tendenciát a Praktiker webshop 30 százalékos értékesítési növekedése is bizonyítja, így ez a csatorna továbbra is, bővülő potenciállal, a vevők rendelkezésére áll. A telefonos kommunikációt előnyben részesítő ügyfelek pedig a Call Center munkatársaihoz fordulhatnak.
– Az országot járva azt érzékeltem, hogy kisebb településeken, amelyektől viszonylag messze esik egy Praktiker áruház, szívesen fogadnának a vásárlók egy kisebb alapterületű, könnyen megközelíthető Praktiker miniáruházat. Úgy gondoltuk, ennek a formátumnak lehet jövője, ezért az év végén két helyszínen, Budapest közelében és Kelet-Magyarországon, a megfelelő engedélyekkel rendelkező kereskedelmi célú ingatlanban tervezzük az egy éves teszt elindítását – vázolja a közeljövő fejlesztési terveit Karl-Heinz Keth. A pilotprojektet a teljes, nemzetközi Praktiker csoport figyelemmel kíséri, hiszen pozitív eredmény esetén a kiterjesztés több országot is érinthet.
(X)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Csökkentette az élelmiszerárakat az árrésstop és az online Árfigyelő bővítése
2025 áprilisában csökkent az infláció és az élelmiszerárak növekedési üteme…
Tovább olvasom >ÖRT-NMHH Minikonferencia: Merre tovább influenszer reklámozás?
Milyen szabályok vonatkoznak ma az influenszerekre? Hol húzódnak az etikai…
Tovább olvasom >Bővül az ALDI app: ezentúl kuponok is elérhetők
Újabb mérföldkőhöz érkezett az ALDI applikáció. A vásárlók mostantól bármely…
Tovább olvasom >