Új felhívás támogatja a fenntartható vízgazdálkodási közösségeket
Kétmilliárd forint keretösszeggel jelent meg a „Vízfelhasználás hatékonyságát javító fenntartható vízgazdálkodási közösségek támogatása” című pályázati felhívás, amelyre a támogatási kérelmeket 2025. szeptember 4-től lehet benyújtani – jelentette be Viski József agrár- és vidékfejlesztési támogatásokért felelős államtitkár.

(Fotó: Pixabay)
Az Agrárminisztérium továbbra is kiemelt területként kezeli az öntözéses gazdálkodás elterjesztését, hiszen biztonságos termelést alapvetően csak öntözéses körülmények között lehet folytatni. Ehhez a célkitűzéshez kapcsolódik a most megjelenő pályázat is – tette hozzá az államtitkár.
A mezőgazdasági termelés során kiemelt szerepe van a gazdák közötti együttműködésnek, így van ez az öntözéses gazdálkodás vonatkozásában is
A közösségekbe szerveződött gazdákat a korábbi időszak Vidékfejlesztési Programjának keretében is támogatta az Agrárminisztérium, amelynek eredményeképpen több mint 130 öntözési közösség nyert vissza nem térítendő támogatást, mintegy 10 milliárd forint összegben. Ezen korábbi pályázat folytatása a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv keretében most meghirdetett, európai uniós társfinanszírozással megvalósuló kiírás. A felhívás ösztönözni kívánja a gazdákat abban, hogy az öntözéshez szükséges infrastruktúrát együtt hozzák létre és együtt üzemeltessék annak érdekében, hogy a rendelkezésre álló vízkészletet hatékonyabban tudják felhasználni – emelte ki Viski József. A 2 milliárd forint keretösszeggel megjelent felhívás alapján elnyerhető támogatás mértéke legfeljebb 75 millió forint lehet, amelyet új öntözési beruházás előkészítésére, illetve a meglévő öntözőtelepek üzemeltetésére lehet fordítani.
Az államtitkár arra is emlékeztetett, hogy ősszel újra elérhetők lesznek, a KAP Stratégiai Terv alapján meghirdetett, öntözésfejlesztési beruházásokat támogató felhívások
Ezekre az elismert fenntartható vízgazdálkodási közösségek is pályázhatnak kiemelt, 65 százalékos támogatási intenzitás mellett. A kiírással kapcsolatos információk a kap.gov.hu weboldalon találhatók, ahol a Közös Agárpolitika Stratégiai Terv keretében megvalósuló, 2027-ig tartó támogatási ciklussal kapcsolatos tudnivalók is szerepelnek.
AM
Kapcsolódó cikkeink
Új telepen jelent meg a madárinfluenza Csongrád-Csanád vármegyében
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Folytathatja a nemzetközi terjeszkedést az UBM
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Útlezárásokkal tiltakoznak a szerbiai gazdák az olcsó importtermékek ellen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Ismét kinyit a Jövő Áruháza a SIRHA Budapest kiállításon! (4. rész)
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tavaszi forgatag a 60 éves EuroShop szakkiállításon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


