Új félgyűrűre terelnék a nemzetközi áruforgalmat
Új félgyűrű kialakítását kezdeményezte a kormány a nemzetközi áruforgalom optimálisabb elvezetése érdekében az M1-es, az M0-s és az M5-ös autópálya főváros környéki szakaszainak tehermentesítésére. A kerülőút lehetővé tenné az M1-es bővítésének elhalasztását is – mondta el a Magyar Nemzetnek az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára.
A lap hétfői számában megjelent cikkben Mosóczi László beszámol arról, hogy megvalósíthatósági tanulmány készül az M1-es autópályából Komáromnál leágazó 13-as és 81-es, továbbá a Székesfehérvártól délre induló 63-as főút kétszer két sávosra alakítására a meglévő nyomvonalakon, így létrejönne egy településeket elkerülő gyorsforgalmi összeköttetés az M1-es és a szintén előkészítés alatt álló M8-as autópálya között. Mosóczi László azt is közölte, hogy a kormány már döntött a fejlesztésről.
Magyarországot több nemzetközi közlekedési folyosó érinti, a legnagyobb átmenő forgalom Németország és a Balkán, valamint Törökország között zajlik. A tranzitforgalomnak pedig nem célja a magyar főváros megközelítése, egy északnyugati-délkeleti átlós útvonal jobban szolgálná a céljukat, miközben a budapesti és agglomerációs utak lélegzethez jutnának – magyarázta Mosóczi László.
Az államtitkár szerint a szükséges fejlesztések, mivel a meglévő út bővítéséről van szó, viszonylag kisebb költségből és gyorsabban megvalósíthatók, így utolérhetik az M8-as beruházását, amely új nyomvonalon halad.
Ha elkészül a fővárost mintegy 100 kilométeres távolságban elkerülő félgyűrű, annak jelentős következményei lesznek Budapest elővárosi forgalmára, és ha a nemzetközi tranzit nem terheli a Budapest környéki utakat, nem lesz szükséges vagy csak később válik elkerülhetetlenné az M1-es sávbővítése. (hirado.hu, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A magyarok fele negyedévente utazik az országhatárokon belül
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A saját egészségéért is tesz, aki bekapcsolja a bérletmegújítást a BudapestGO-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Már a BKK automatáiból is lehet Budapest Kártyát vásárolni
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Átadták a 2025-ös Fenntartható jövőért díjakat: az év legkiemelkedőbb fenntartható vállalatai és vezetői kaptak elismerést
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Átadták a 2025-ös A Fenntartható jövőért díjakat
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Hogyan induljunk el, ha még nem vagyunk jelen az internetes kereskedelemben?
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >
