Új elnök a magyarországi Shell élén
2020 januárjától Istenesné Solti Andreát nevezték ki az Igazgatóság elnökének, amely hazánkban a legmagasabb pozíció a Royal Dutch Shellnél.
Az Igazgatóság előző elnöke, Bujdosó Andrea azért döntött a lemondás mellett, hogy a jelenlegi pozíciójában, mint Magyarországért és Szlovéniáért felelős Értékesítési Igazgató a növekedésre vonatkozó célkitűzések megvalósítására fókuszálhasson. Mindezek mellett továbbra is a Shell Hungary zRt. Igazgatóságának tagja marad.
Istenesné Solti Andrea a Budapesti Corvinus Egyetem külgazdasági szakán diplomázott, majd ezt követően 1993-ben csatlakozott a Shellhez. Karrierje során különböző helyi és nemzetközi vezetői pozíciókat töltött be. Amellett, hogy a Shell Hungary elnöke, valamint az Igazgatóság elnöke, Andrea tovább folytatja munkáját mint Közép-Kelet-Európai Humán Erőforrás Vezető.
A Magyar Üzleti Vezetők Fóruma (Hungarian Business Leaders Forum) Igazgatóságának tagjaként aktív támogatója a Sokszínűségi Karta kezdeményezésnek és a női vállalatközi mentoring programoknak. 2017-ben a Magyarországi Üzleti Tanács a Fenntartható Fejlődésért (BCSDH) Vezető Nő díjjal tüntette ki.
Andrea férjével és két egyetemista gyerekével Budapesten él.
Kapcsolódó cikkeink
Semsei Rudolf, a Semsei Gastronomy cégcsoport alapító-tulajdonosa Év Menedzsere a Társadalomért Különdíjat kapott
A Menedzserszövetség 30. ünnepi gáláján adták át csütörtökön az Év…
Tovább olvasom >Harmadik kamionos gyorskútja megnyitására készül a Shell Vépen
A Shell folyamatosan bővíti magyarországi töltőállomás-hálózatát, melynek keretében újabb személyzet…
Tovább olvasom >100 éve együtt az úton – 2025-ben 100. születésnapját ünnepli a Shell Magyarországon
Idén ünnepli századik születésnapját a Shell Magyarországon. A vállalat, amely…
Tovább olvasom >További cikkeink
Havi ügy, közös felelősség: tescós vásárlással segíthetünk azoknak, akiknek nem telik menstruációs termékekre
Május 28-án, a menstruációs higiénia világnapján a Tesco arra hívta…
Tovább olvasom >Egy korszak lezárul, egy új indul – marketingvezetői váltás az Eisbergnél
Két év után búcsúzik az Eisbergtől Gál Judit, a cég…
Tovább olvasom >Így maradhat egészséges a haj és bőr a közeledő nyári kánikulában is
A hajformázás, festés és szárítás mind gyengíthetik a haj belső…
Tovább olvasom >