Új élelmiszerek üzletbeli tesztelését teszi lehetővé az Edeka Nord Németországban
Az Edeka Nord és a Food Harbour Hamburg most bejelentett exkluzív együttműködése keretében lehetővé teszi, hogy élelmiszergyártók és start-upok új termékeiket valós körülmények között teszteljék egyes Edeka üzletekben.
A kezdeményezés célja, hogy a gyártóknak lehetősége nyíljon a vásárlói visszajelzések alapján tökéletesíteni innovációikat, és felgyorsítani azok piacra jutását.
A kísérleti program során a tesztüzletekben a fogyasztók viselkedése megszokott vásárlási környezetben kerül megfigyelésre, így hitelesebb visszajelzést kaphatnak a gyártók. Mint azt a Food Harbour Hamburg ügyvezetője, Jochen Matzer elmondta, a vállalat ezzel a kezdeményezéssel igyekszik hidat építeni az innovatív élelmiszer-vállalatok és a helyi kereskedelem között.
Az Edeka Nord több mint 600 üzletet működtet Schleswig-Holstein, Hamburg, Mecklenburg-Vorpommern, valamint Alsó-Szászország és Brandenburg egyes részein, melyek együttes eladóterének mérete eléri 824 ezer négyzetmétert. A kereskedő éves forgalma 4,1 milliárd euró, és mintegy 5700 munkavállalóval az észak-német régió egyik legnagyobb munkaadója.
A program logisztikai hátterét az Edeka Niemerszein biztosítja. Az együttműködés azonnali hatállyal indul, a Food Harbour Hamburg pedig várja az érdeklődő élelmiszeripari cégek jelentkezését.
Kapcsolódó cikkeink
QR‑kódos kasszatechnológiát tesztel a dm Németországban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Fenntartható és innovatív: hidropóniás termesztésből származó salátatermékeket kínál német üzleteiben a REWE
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb közösségimédia-hype – elfogyott a Skyr a német boltokból
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
880 millió forintos beruházással újította meg három áruházát a SPAR
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Újabb 7 milliárd forinttal segíti a tejtermelő gazdákat a kormány
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Tíz díjat nyert a Vál-Völgye Pékség a 22. Nemzetközi Kenyérversenyen
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


