Új élelmiszer termékpálya törvényt javasol a GVH
Sólyom László köztársasági elnök megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek az élelmiszer termékpálya törvényt. Sajtóhírek szerint új szabályozás készül, ezért a Gazdasági Versenyhivatal tanulmányt készített, hogy segítsen a jogalkotóknak.
A GVH leszögezi, hogy a nagy kiskereskedelmi láncok aszimmetrikus alkuerővel rendelkeznek beszállítóikkal szemben, mivel egy adott termék értékesítése csupán minimális részét teszi ki a nagy áruválasztékot tartó kereskedelmi lánc forgalmának, ellenben a beszállító árbevételének nagy hányadát veszélyezteti az esetleges „kilistázás”.
A gyengébben teljesítő vállalatok piaci részarányból, méretből, versenyképesség hiányból fakadó hátrányainak döntő részét az állam jogi szabályozással nem tudja megszüntetni.
A GVH helyesebbnek tartaná, ha az előterjesztők visszavonnák a termékpálya törvényre tett javaslatukat és határozatot hoznának arra, hogy a kormány milyen szempontok alapján vizsgálja felül a kereskedelmi törvényt, s egy hatásvizsgálatot követően mikorra tegyen jelentést és javaslatot a törvény korrekciójára.
A célok elérésére a GVH több konkrét javaslatot is megfogalmaz, így pédául az egyoldalúan előnyös kockázatmegosztást előíró feltételek megtiltását vagy a kereskedelmi törvényben a jelentős piaci erővel rendelkező kereskedők etikai szabályzatára vonatkozó előírások kiegészítését különféle tartalmi és eljárásjogi minimum-elvárásokkal.
Az új szabályozás akár meg is tilthatná mindazoknak a „nélkülözhetetlen szolgáltatásoknak” a külön beárazását, amelyek nélkül a kereskedelem „szolgáltatásai” – beszállítóként – eleve nem is vehetők igénybe. Pl. tekintettel arra, hogy az üzletek, a számlázás, az áruátvétel, az üzletek fűtése, világítása stb. nélkül a kereskedelmi tevékenység, az áru forgalmazása jellemzően nem folytatható, ilyen címen ellenszolgáltatás felszámítását meg lehet tiltani – írja a Világgazdaság Online.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Ausztriában lassult az infláció júniusban
Ausztriában a fogyasztói árak éves növekedése az előzetes becsléssel összhangban…
Tovább olvasom >Júniusban lassult a termelői árak éves csökkenése Németországban
Németországban a termelői árak 1,6 százalékkal csökkentek júniusban az egy…
Tovább olvasom >Az élelmiszeripar szakember-utánpótlását segítő magyar-szerb határmenti projekt indult
Uniós támogatással az élelmiszeripar és az ehhez kapcsolódó szolgáltatások szakember-utánpótlását…
Tovább olvasom >