Új, egységes mérés a rádiós piacon
2010 januárjától új mérési módszert alkalmaz a hazai rádiós piac a hallgatottság mérésére.
A GfK Hungária–Ipsos konzorcium által kifejlesztett új rádióhallgatási mérést a rádiók eddig soha nem tapasztalt egységes akarata tette lehetővé. A médiavásárló ügynökségeket képviselő MAKSZ támogatásáról biztosította az új kutatási rendszert. Hamarosan megjelenik az első, immár az összes, a mérésben részt vevő rádió eredményeit ismertető hivatalos rádióhallgatási adat a magyar piacról azt követően, hogy az országos kereskedelmi frekvenciáknál váltás történt.
A piaci folyamatok mellett a hallgatottságmérés módszertani szabályai is azt tették szükségessé, hogy a frekvenciaváltással érintett időszak mérési eredményei bizonyos korlátozásokkal jelenjenek meg. De nemcsak a hallgatottsági adatok lesznek újak, hanem azok összegyűjtésének módja, a hallgatottság mérésének módszere is teljesen újszerű a magyar piacon.
A mérés alapja eddig egy úgynevezett rádiónaplós módszer volt, amely során a mintába kiválasztott megkérdezettek egy héten keresztül saját maguk vezettek egy naplót. A naplóba rendszeresen bejegyezték, mely rádióadókat hallgatták az adott időszakban.
2010 januárjától az adatgyűjtés immár hibrid adatfelvételi módszerrel történik, amely során a válaszadók egy része számítógéppel támogatott telefonos (CATI) megkérdezés során számol be rádióhallgatási szokásairól, míg egy másik csoport a szintén számítógéppel támogatott online (CAWI) módszerrel kitölthető kérdőív segítségével szolgáltat erről adatokat.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Két évtizede tagja Magyarország az Európai Uniónak: mit jelent ez a gazdaság szempontjából?
Idén húsz éve csatlakozott Magyarország az Európai Unióhoz. Az évforduló…
Tovább olvasom >Az inflációs nyomás továbbra is velünk marad
Az inflációs nyomás továbbra sem ereszti a cégeket. Habár az…
Tovább olvasom >Optimisták a magyar cégek a klímacélokkal kapcsolatban
A hazai cégek optimisták a klímavállalásokat illetően, de a szervezeten…
Tovább olvasom >