Új búzát kísérleteztek ki a whisky-gyártáshoz
Brit tudósok egy úgynevezett “fordított genetikai eljárást” használtak egy olyan búzafajta nemesítéséhez, amelyet kifejezetten a whisky-előállításának javítása és a feldolgozás során fellépő problémák csökkentése céljából alkottak meg – olvastuk az agrerszektor.hu-n. – A Rothemsted Research által létrehozott új búzafajta a whiskyfőzés számára kiemelkedő fontosságú lehet, ugyanis a magoknak alacsony az oldódó élelmi rosttartalma, írta meg a FarmingUK.
Jelenleg a whiskyfőzéshez felhasznált búza komoly problémát jelent a lepárlóknak, ugyanis ragadós maradványt hagy maga után, ami azzal jár, hogy a tisztításokhoz a teljes főzdék le kell állítani. Dr. Rowan Mitchell szerint az új búzafajta használata sokat javíthatna ezen a helyzeten. A tudós szerint az új fajta ugyanis whiskyfőzésre kiválóan alkalmas lesz, kenyérsütésre viszont nem, mivel a jó kenyérgabonának éppen azokkal a tulajdonságokkal kell rendelkeznie, amik a szeszfőzés számára a problémát jelentik. A szakember emellett rámutatott arra is, hogy ennek a búzafajtának az elterjedésével Nagy-Britannia több szeszfőzésre alkalmas búzát termeszthetne, és nem kellene import kukoricát felhasználni erre a célra, amelynek a feldolgozása jelenleg egyszerűbb, mint a hagyományos búzafajtáké.
Az új búzafajta az egyik első olyan növény a világon, amit a tudósok a “fordított genetikai eljárással” hoztak létre. Ennek az a lényege, hogy az eljárás kezdetén a tudósok már tudják, hogy az adott gén miért is felelős, és már nem kell géntérképet készíteniük a kívánatos tulajdonság megkereséséhez. A TILLING névre keresztelt eljárás nem jár génmódosítással, arra azonban képes, hogy a választott gént gyorsan beillessze egy már létező búzafajtába. A tudósok ugyanakkor elmondták, hogy ez nem könnyű feladat, ugyanis a búza minden egyes génjének hat példánya létezik, szemben az emberrel, ahol a génekből csak két-két példány található.
A teljes cikket itt olvashatja.
Kapcsolódó cikkeink
Kihívás whisky-ínyenceknek – A nap videója
A Flaviar idén is megalkotta whiskys adventi naptárát: 24-szer 5…
Tovább olvasom >Angol whisky nyert a skótok kárára
Az Egyesült Királyság külső szemlélői számára egységes országként tűnhet, ám…
Tovább olvasom >A Macallan és a Bentley közös whiskyje – A nap videója
A két szuperprémium márka nevét hallva feltehetően senki nem csodálkozik,…
Tovább olvasom >További innovációs termékek
Paclan Színvédő Kendő
A Paclan Színvédő Kendő gazdaságos, 15 lapos kiszerelésben érhető el,…
Tovább olvasom >Fun Bites – Mókás Útravalók
Fedezd fel a Fun Bites édességeit: csokoládéba mártott gumicukor, mályvacukor,…
Tovább olvasom >Alufix Prémium 3in1 Airfryer Sütőpapír
A piacon egyedülálló 3in1 szilikonozott sütőpapír. Alkalmazható: forrólevegős sütőhöz, multicookerhez…
Tovább olvasom >