Új boltlánc tarolná le Magyarországot: jön a Wolt Market
„Szeptemberben tervezzük meghonosítani először Budapesten, aztán lehet, hogy a többi városban is, ahol már saját raktárakból, saját, házon belüli beszerző kollégák állítják össze azt a portfóliót, amit alapvetően élelmiszerrel fogunk kezdeni a Wolton keresztül, ennek Wolt Market lesz a neve” – mondta el a Pénzcentrum interjújában Tajta Ákos.
A Wolt ügyvezetőjével többek között az ősszel induló új projektjükről; az online kiskereskedelemben tapasztalható óriási versenyről; illetve arról is beszélgettünk, számítanak-e arra, hogy a vendéglátóhelyek folyamatos újranyitása miatt sok futár hagyja majd el a céget.
Pénzcentrum: Most, hogy eljött a nyári nyitások időszaka, a pandémia is elülőben van, tapasztaltok visszaesést a rendelésekben a Woltnál?
Tajta Ákos: Sokáig rossz idő is volt tavasszal, hiába nyitottak ki az éttermek teraszai, azt láttuk, hogy az időjárás alapvetően befolyásolja azt, hogy nálunk mekkora a volumen. Ezek alapján pedig egyáltalán nem láttunk visszaesést. Sőt, az általában megszokott szezonalitás is nagyon enyhe egyelőre, persze majd meglátjuk, hogy a nyár további részében mi fog történni.
iteket érint valamennyire, hogy a tavalyihoz képest idén jóval alacsonyabb például a külföldi turisták száma Magyarországon?
Egyáltalán nem. Amikor nyaralni megy az ember, akkor van ideje arra, és szeretne is beülni egy étterembe, úgyhogy amúgy sem rendelne. A mi üzletünket ilyen szempontból nem befolyásolja a turizmus.
A foci Eb és rögtön utána az Olimpia hozott valamilyen változást az ételkiszállítás világában? Mióta Magyarországon jelen vagytok nem voltak ilyen jellegű nagy sportesemények, készültetek, készültök erre?
Most például a foci Eb nagyon egybeesett azzal, hogy kinyitottak a vendéglátóhelyek, kifejezetten az Eb-re nagy teraszok és képernyők állnak rendelkezésre, tehát valószínű, hogy szívesebben elmennek az emberek otthonról. Ennek ellenére készültünk akciókkal, foci Eb-s kampánnyal, de ez is olyan volument tud hozni, mint egy átlagos kampányunk, sem többet, sem kevesebbet.
A cikk folytatása itt olvasható…
Kapcsolódó cikkeink
Eurostat: tovább emelkedett az online platformokon rövid távra foglalt vendégéjszakák száma az EU-ban
Tovább emelkedett az online platformokon rövid távra foglalt vendégéjszakák száma…
Tovább olvasom >NGM: szárnyal a turizmus, novemberben 17 százalékkal bővült a vendégforgalom
Újabb csúcsokat döntött a hazai turizmus 2024 novemberében: a vendégek…
Tovább olvasom >Szallas.hu: szilveszterkor Eger, Szeged és Pécs a legkeresettebb a belföldi utazók körében
Szilveszterkor a belföldi utazók körében Eger, Szeged és Pécs a…
Tovább olvasom >További cikkeink
KSH: novemberben a kiskereskedelmi forgalom az előző év azonos időszakit 4,1, az előző havit 0,6 százalékkal haladta meg
2024. novemberben a kiskereskedelem forgalmának volumene a nyers adat szerint…
Tovább olvasom >NGM: láthatóan kezd visszatérni a lakosság bizalma
A kormány azon dolgozik, hogy a gazdaság jobban teljesítsen, így…
Tovább olvasom >Fidelity Kitekintés 2025: Az USA készen áll a reflációra
A republikánusok fölényes győzelme a novemberi választásokon jelentősen megváltoztatta a…
Tovább olvasom >