Új áruházakat nyit és forgalma kétszámjegyű növekedésére számít az Auchan
Négy új áruházat nyit az Auchan Magyarország az idén, a társaság nettó forgalmának 10 százalék fölötti növekedésére számít.
A Magyarországon 19 hipermarketet üzemeltető Auchan sikeresen nyitott a kisebb üzletformák felé, tavaly adták át első szupermarketjüket Szekszárdon, az idén áprilisban pedig első superstore formátumú üzletüket Budapest X. kerületében – mondta Dominique Ducoux, az Auchan Magyarország vezérigazgatója az üzletlánc csütörtöki sajtótájékoztatóján. Közölte, ősszel Zalaegerszegen és Győrben nyitnak szupermarketet, Sopronban pedig újabb superstore koncepciójú áruházat.
Az Auchan bruttó forgalma a 18 benzinkúttal együtt 363,5 milliárd forint volt a 2017. április 1. és 2018. március 31. közötti üzleti évében, 3,7 százalékkal nőtt az előző évhez képest – ismertette Polgár Gergely, a társaság pénzügyi igazgatója.
A nettó forgalom 5,4 százalékkal 309,5 milliárd forintra nőtt. A vállalat adózott eredménye csaknem 6 százalékkal, 3,8 milliárd forintra emelkedett tavaly az előző évihez viszonyítva – jelezte a pénzügyi igazgató.
Polgár Gergely kiemelte, hogy a forgalom nem csak az új áruház nyitása miatt nőtt tavaly. A vásárlások száma is emelkedett, meghaladta a 43 milliót, ami csaknem 1 százalékos bővülés az előző évihez képest. Egy átlagos vásárlás 8379 forint volt az Auchan áruházaiban, ami 3 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Fejlesztésekre mintegy 10 milliárd forintot fordítottak tavaly, idén 10-12 milliárd forintot terveznek erre a célra – közölte.
Dominique Ducoux vezérigazgató elmondta, tavaly több területen, a hagyományos és az e-kereskedelemben is jelentős fejlesztéseket hajtott végre az áruházlánc. Idén folytatják a munkát az innováció és az új üzletformátumok területén.
Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a társaság továbbra is nagy hangsúlyt fektet a hagyományosan erős hipermarketekre, tovább fejlesztik ezek szolgáltatásait, ennek jegyében alakították át idén nyáron budaörsi áruházukat.
Folyamatosan bővíti az Auchan online áruházának lefedettségét is, amely jelenleg Budapest területén és a főváros agglomerációjában érhető el, és a tervek szerint fokozatosan kiterjesztik országos elérhetőségűre.
A vezérigazgató kiemelte a kőbányai superstore koncepciójú áruházban elindult click&collect szolgáltatást, amelynek keretében az üzletben átvehetők az online rendelt termékek is. Tervezik a szolgáltatás szélesebb körben történő bevezetését.
Dominique Ducoux kitért arra is, hogy a csaknem 7 ezer munkavállalót foglalkoztató vállalat fontos célkitűzése a munkatársak megtartása, ennek érdekében átfogó béremelést hajtottak végre 2017-re és 2018-ra vonatkozóan, ami 2 milliárd forintos költséget jelentett. Ezen felül további jóléti intézkedéseket hoztak, amelyek több mint félmilliárd forint kiadással jártak. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
A megunt mobiltelefon értékes – 1500 kiselektronikai eszközt hoztak vissza az Auchanba újrahasznosításra
Harmadik alkalommal csatlakozott az Auchan áruházlánc a „Passzold vissza, Tesó!”…
Tovább olvasom >Megjelent az FMCG-piac 2024. évi kereskedelmi toplistája
Maradt minden a régiben: Lidl, SPAR, Tesco a dobogósok sorrendje!…
Tovább olvasom >Kik nyertek és kik buktak 2024-ben? – Látványos eredménykülönbségek az élelmiszer-kiskereskedelemben
A 2024-es üzleti év mérlege az élelmiszer-kiskereskedelmi szektorban látványosan kettévált:…
Tovább olvasom >További cikkeink
A magyarok adnak a leggyakrabban online borravalót az ételfutároknak
Továbbra is népszerű a magyarok körében a borravaló adása, ami…
Tovább olvasom >Megőrizte első helyét az online élelmiszerpiacon a Kifli.hu
A Kifli.hu került a dobogó legfelső fokára az idéntől már…
Tovább olvasom >SAP: A felhős fejlesztéssel a sör is finomabb
A 130 éves Budweiser Budvar kiváló söreiről ismert, azonban vállalatirányítási…
Tovább olvasom >