Új államtitkár felügyeli az élelmiszerlánc-biztonságot
Áder János köztársasági elnök 2020. november 1-től Erdős Norbertet nevezte ki élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkárrá – közölte az Agrárminisztérium szerdán az MTI-vel.
„Élelmiszerlánc felügyeletért felelős államtitkárként kollégáimmal továbbra is azon dolgozunk majd, hogy a magyar családok asztalára jó minőségű, biztonságos hazai termékek kerüljenek” – idézte a közlemény az új államtitkárt.
Szeptemberben jelentették be, hogy október elsejétől az Agrárminisztérium szervezetében, közvetlen miniszteri irányítás alá kerül az országos főállatorvos, és így a teljes élelmiszerlánc-felügyelet szakterülete, amelyért korábban Zsigó Róbert felelt, aki a családokért felelős tárca nélküli miniszter parlamenti államtitkára lett.
Zsigó Róbert jó gazdája volt e területnek. A koronavírus-járvány alatt a hazai élelmiszer-ellátás jól vizsgázott. Ugyanakkor a veszélyhelyzet arra is egyértelműen rávilágított, hogy az élelmiszerlánc-biztonság stratégiai jelentőségű terület, nemzetbiztonsági kérdés – húzta alá akkor Nagy István.
Az új államtitkár kinevezéséről beszámoló közlemény szerint az AM célja, hogy továbbra is fenntartsák, illetve emeljék ennek a mindenkit érintő és a nemzetgazdaság szempontjából is meghatározó terület rangját.
Erdős Norbert a közlemény szerint kifejtette: a közelmúlt és napjaink pandémiás helyzete még inkább felértékelte az élelmiszerellátás függetlenségének fontosságát, ráirányítva a figyelmet az élelmiszerlánc-biztonság jelentőségére is. Magyarország élelmiszeripara e körülmények között is jól vizsgázott, az élelmiszerbiztonsági rendszer pedig az egyik legjobb, legstabilabb Európában.
Kiemelte azt is: szeretnék felhívni az emberek figyelmét arra, hogy az élelmiszerlánc biztonságát, egészségünket csak együtt lehet megvédeni. Ehhez nemcsak a felelős vállalkozói magatartás hanem a tudatos vásárlás is elengedhetetlen – jelentette ki Erdős Norbert.
Erdős Norbert 1972-ben született Orosházán, 1998 és 2010 között önkormányzati képviselő, négy éven át alpolgármester, 2002 és 2014 között országgyűlési képviselő volt. 2011 és 2014 között a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott, majd 2014-től 2019-ig európai parlamenti képviselő, ahol a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési szakbizottság, illetve a Halászati szakbizottság tagja is volt. (MTI)
Kapcsolódó cikkeink
Operatív idők – X. Zsendülés Kertészeti Konferencia
A tavasz beköszöntével nem csupán a természet, hanem a kertészek…
Tovább olvasom >AM: tovább fejlődnek a hazai élelmiszeripari vállalkozások
Az Agrárminisztérium (AM) kiemelten fontosnak tartja a hazai, minőségi élelmiszert…
Tovább olvasom >AM: stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Agrárminisztérium és a Debreceni Egyetem
Stratégiai együttműködési megállapodást kötött az Agrárminisztérium (AM) és a Debreceni…
Tovább olvasom >További cikkeink
A Pick Szeged Zrt. nyeresége csökkent, árbevétele nőtt tavaly
A Pick Szeged Zrt. adózott eredménye 2024-ben 6,7 milliárd forint…
Tovább olvasom >Átadták a Nestlé napelemparkját Szerencsen
Szerencsen átadták a Nestlé közép-európai regionális kávé- és kakaóitalpor-gyártó és…
Tovább olvasom >8 ütős ötlet a tudatosabb, elfogadóbb és élhetőbb jövőért a Megoldások a holnapért kihívás döntőjében
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Megoldások a holnapért kihívás idei, ötödik évada. Kihirdették…
Tovább olvasom >