Ügyészségi vizsgálat a Négy Mancs ellen
Vizsgálja a Fővárosi Főügyészség a Négy Mancs állatvédő alapítvány működésének törvényességét. Erről a korábban az ügyészséghez forduló elszámoltatási kormánybiztos tájékoztatta az MTI-t.
Budai Gyula augusztus 30-án közölte, hogy vizsgálja a Négy Mancs – Alapítvány az Állatvédelemért működését. Ennek keretében a Fővárosi Főügyészséghez fordult, kérve, hogy a hatóság az alapítvány működésével kapcsolatban folytasson le törvényességi vizsgálatot. A kormánybiztos a bíróságot is megkereste, hogy a birtokában lévő, az alapítvány gazdálkodásával kapcsolatos valamennyi dokumentumot bocsássa rendelkezésére.
Az elszámoltatásért felelős kormánybiztos egyebek mellett azt szeretné tisztázni, hogy a „közvetlenül a magyar libatenyésztők ellen folytatott lejárató kampányt” milyen forrásokból finanszírozta az alapítvány.
A Négy Mancsról legutóbb két és fél hónapja, július 1-jén írt a magyar sajtó. A Magyar Hírlap aznapi cikke szerint támadást indított egyebek mellett a magyar libamáj és a hazai libatenyésztők ellen a Négy Mancs, elérve, hogy a németországi Kölnben ősszel megrendezendő Kölnmesse élelmiszer-ipari szakkiállításról és vásárról a szervezők kitiltsák a töméses hizlalásból származó hízott májat, azok késztermékeit és egyéb termékeket – közli az MTI.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Mit kenünk a kenyerünkre? A fiatalok inkább vajat, az idősebbek margarint választanak
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Digitális útlevelet kapnak a termékek az EU-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Jön a szezon, így lehet sikeres a diákmunka 2026-ban
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >


