Ugyanaz a termék akár 63 százalékkal olcsóbb a román boltban, mint nálunk
A tejek olcsóbbak nálunk, mint a románoknál, van azonban jó néhány termék, ami sokkal kedvezőbb áron érhető el a román Lidl-ben, mint a hazaiban. Ilyenek a zöldségek, a gyümölcsök, az alkoholos italok, a kávé, az üdítők, a felvágottak, a sajtok, a vaj és az édességek. A különleges összehasonlítást a Világgazdaság végezte el január utolsó hétvégéjén.

A krumpli 63 százalékkal olcsóbb a román Lidl-ben
„A vizsgálat során a román Lidl árait a legfrissebb, január 27-i árlista alapján állapítottuk meg. Mivel a magyar Lidl-nél ilyen nyilvánosan elérhető tájékoztatást nem találtunk, ezért egy tetszőlegesen kiválasztott – a budapesti agglomerációban, a fővárosól mintegy 10 kilométerre lévő – Lidl bolt polci árait vettük alapul a magyar árak rögzítésére. Lapunk nem először készített hasonló, a pillanatnyi állapotokat bemutató mintavételt: tavaly decemberben a lengyel Lild árait vetettük össze a hazai árakkal. A Lidl nem véletlenül alanya ezeknek a párbaállításoknak, hiszen 2020-ban megszerezte, 2021-be pedig megtartotta a piacvezető pozíciót a hazai FMCG, tehát a napi fogyasztási cikkek ágazatában, és közel bruttó 1000 milliárdos forgalmat tudhat a magáének”
– írja a lap.
A vizsgálat első eleme a piros burgonya, amelynek kilóját 2,29 lejre árazta a romániai Lidl. Ez 80 forintos árfolyammal számolva mintegy 184 forint. Ezzel szemben a kiválasztott Lidl üzletben egy kilogramm piros burgonya 299,5 forintba került. Az eltérés 63 százalék, ami túlzás nélkül meghökkentő.
Tetemes különbség látszik a romániai és a magyarországi banán ára között is. Egy kilogramm banán a román Lidlben 6,99 lej, vagyis 559 forint. A magyar Lidlben ugyanezért már 699 forintot kérnek el, ami éppen 25 százalékkal több. Olyan globális termékek is drágábbak itthon, mint a Coca Cola. A 2,5 literes kiszerelés 8,49 lej, 715 forint Romániában. A magyar Lidl üzletben kétliteres Coca Cola volt 609 forintért. A literenkénti ár tehát 304,5 forint, szemben a romániai 286 forinttal. Az alkoholos italok kategóriájában az Argus Strong 0,5 literes dobozos sört itt 269 forintos áron találtuk meg, ott viszont 2,49 lejért, azaz 199 forintért adják.
Kapcsolódó cikkeink
A Lidl Magyarország csatlakozott az adománykonvojhoz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Október 17-én indul a Lidl első mozgóboltja Magyarországon
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >Olcsót vagy hazait? – válaszút előtt a szlovák élelmiszer-kereskedelem
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >További cikkeink
Már a Pannonhalmi borvidéken is megjelent a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Lidl Magyarország csatlakozott az adománykonvojhoz
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >A Kifli.hu anyacége az AutoStore-ral közösen hoz létre a világon egyedülálló, AI-vezérelt központot
🎧 Hallgasd a cikket: Lejátszás Szünet Folytatás Leállítás Nyelv: Auto…
Tovább olvasom >