Magazin: Ugrás előtt az azonnali fizetés
Egy éven belül a webáruházak 20%-ában lehet majd valamilyen azonnali fizetési megoldás, mondta Nagy Sándor, az Ecommerce Hungary elnöke július végén Fintech Group azonnali fizetésről szóló webináriumán.
A kereskedők számára is kell egy indíttatás, hogy érezzék, vevőkört veszíthetnek azzal, ha nem nyújtanak elektronikus fizetést, hangsúlyozta Nagy Sándor. Továbbá a kereskedő bankja is sokat segíthet azzal, ha ösztönzi a kereskedőt különböző megoldások bevezetésében.
Az elmúlt 5-10 évben felnőtt egy új vásárlói generáció, amelyik „szexinek” találja az új mobilfizetési megoldásokat.
– Sokkal inkább használjuk az Apple Pay-t, vagy a mobilfizetést azért, mert ezzel azt érezzük, hogy modernebbek vagyunk, de emellett az is igaz, hogy kényelmes és jó használni. Ez az, ami a vásárló számára hozzáadott értéket jelent – mondta az Ecommerce Hungary elnöke, aki hozzátette: tapasztalata szerint a kereskedők nagyon várják azt a plusz hozzáadott értéket a bankjuktól, a szolgáltatójuktól, ami miatt úgy érzik, hogy érdemes azonnali fizetést nyújtani.

Dr. Al-Absi Gáber
ügyvezető
igazgatóhelyettes
OTP Mobil
Nagy Sándornál is optimistább az OTP Mobil, szerintük az azonnali fizetések arány év végére 50–80% is lehet. A társaság pár hónapon belül szinte az összes SimplePay-t használó webáruházban elérhetővé teszi az azonnali fizetési megoldásokat.
– A SimplePay online fizetési rendszeren keresztül például 2019 első félévéhez képest közel kétszer annyi, mintegy 237 milliárd forintos bevételt realizálhattak a hazai kereskedők – érzékeltette a fejlődés ütemét dr. Al-Absi Gáber, az OTP Mobil ügyvezető igazgatóhelyettese. //
Kapcsolódó cikkeink
Már pár száz forintot is inkább digitálisan fizetünk ki
Már 1000 forint alatti összeg kifizetésekor sem nyúl mindenki automatikusan…
Tovább olvasom >Kétéves összevetésben 180 százalékkal nőtt az okostelefonos fizetésekhez köthető forgalom
Tíz hónap alatt 469 milliárd forintnál többet költöttek a K&H-sok…
Tovább olvasom >Kétéves összevetésben 180 százalékkal nőtt az okostelefonos fizetésekhez köthető forgalom
Tíz hónap alatt 469 milliárd forintnál többet költöttek a K&H-sok…
Tovább olvasom >További cikkeink
Orbán Viktor: az árréscsökkentést új termékekre is be fogjuk vezetni, ha szükséges
Az árrésszabályozást fenn kell tartani, mert az indokolatlan áremelésekkel szemben…
Tovább olvasom >Egészséges, rostban és fehérjében gazdag húskészítményeket fejlesztettek ki Debrecenben
Új, egészségvédő, rostban és fehérjében gazdag, egyedi bioaktív hatóanyagokat tartalmazó…
Tovább olvasom >A német kiskereskedelmi forgalom csökkent áprilisban havi szinten
Németországban reálértéken 1,1 százalékkal csökkent a kiskereskedelmi forgalom áprilisban havi…
Tovább olvasom >