TVE: megtorpant a fairtrade piacának térnyerése Magyarországon
Megtorpant a méltányos kereskedelem piacának (fairtrade) térnyerése Magyarországon az elmúlt két évben, de már érzékelhető a trendforduló – közölte a Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) kedden az MTI-vel a 2022. évi mérése alapján.

A fogyasztók azzal, hogy fairtrade minősített terméket választanak, hozzájárulnak az etikus termeléshez
A méltányos kereskedelem lényege, hogy az általános világpiaci áraktól függetlenül olyan árban állapodnak meg a résztvevők, amely kifejezi az előállítók anyagi és munkaráfordításait. Minden esetben egyedi árat alakítanak ki, figyelembe véve a mindenkori gazdasági és szociális, ökológiai körülményeket. A fogyasztók azzal, hogy fairtrade minősített terméket választanak, hozzájárulnak az etikus termeléshez, tesznek a gyerekmunka és a mezőgazdasági munkások kizsákmányolása ellen – emelték ki a közleményben.
Az egyesület részletezte, hogy Magyarországon 2014 óta, az első adattal lefedett évben a méltányos kereskedelem piaca marginális, 68 millió forint volt, ám innen dinamikus növekedésnek indult. Két év alatt, 2016-ig a piac mintegy hétszeresére nőtt, 2016 és 2017 között ismét meghétszereződött a forgalom 3,6 milliárd forintra. A méltányos kereskedelmi termékek forgalma 2020-ban már meghaladta a 6,9 milliárd forintot, ami abszolút rekord év volt.
A kiugró 2020-as év után mérséklődött a kereslet a fairtrade élelmiszerek iránt, 5 illetve 5,5 milliárd forintra csökkentve ennek a szegmensnek az összértékét. A csökkenés mögött egyértelműen a csokoládé piac trendjei állnak, amely ugyan 2021-ben produkált egy 6 százalékos volumennövekedést, de 2022-ben már 2 százalékos visszaesést mutat. Ezen belül a faitrade csokoládék iránti kereslet mintegy felére esett vissza 2021-ben, míg tavaly ismét hozni tudott egy 5 százalékos növekedést – írják a közleményben.
A kávé és a kakaó esetében a növekedés továbbra is töretlen, a kávé szegmensben 2022-ben az előző évhez képest 18 százalékos, illetve 22 százalékos növekedés mutatkozott a fairtrade címkés eladásokban volumenben, illetve értékben.
A kakaó esetében visszafogottabb a trend, 5,8 százalék, illetve 4,9 százalék volt az emelkedés. A tea piacon értékben szintén folyamatos a növekedés, viszont mennyiségben – valószínűleg a jelentős áremelések miatt – 2022-ben már 42 százalékos csökkenést lehetett látni.
A Fairtrade International szervezet legfrisseb jelentése alapján a legnépszerűbb fairtrade termékek kereskedelme 2021-ben világviszonylatban megközelítette az 1,4 milliárd tonnát, ami 21 százalékos növekedés az előző évhez képest. Több mint 37 000 különböző fairtrade minősített termék érhető el világszerte 143 országban, beleértve Magyarországot.
A legnépszerűbb termékek a kávé, kakaó, csokoládé, tea, banán, cukor, méz, virágok, pamut, de egyre gyakrabban feltűnik az arany is alapanyag vagy ékszer formájában – írták a közleményben.
Kapcsolódó cikkeink
Beperelte a Sheint a Tudatos Vásárlók Egyesülete: sötét trükkökkel manipulálják a vásárlókat
A Tudatos Vásárlók Egyesülete (TVE) több európai fogyasztóvédelmi szervezettel közösen…
Tovább olvasom >Újra Fairtrade minősítésű a Sainsbury’s saját márkás teája
A Sainsbury’s bejelentette, hogy ismét Fairtrade minősítést kap saját márkás…
Tovább olvasom >Kevesebb kávét ittak tavaly a németek
A Német Kávészövetség (Deutscher Kaffeeverband) friss adatai szerint 2024-ben Németországban…
Tovább olvasom >További cikkeink
Márkahangolás 2025-re – A kommunikáció, amit ma már elvárnak
A digitális zaj, a túlkommunikált márkák és a változó fogyasztói…
Tovább olvasom >Mozgolódás a plázastop körül: módosulhat a kiskereskedelmi ingatlanpiacot szabályozó rendelet
Módosulhat a kereskedelmi ingatlanpiac egyik legmeghatározóbb jogszabálya: megjelent a 143/2018.…
Tovább olvasom >Rugalmas nyitvatartással és bővülő kínálattal készül a nyári szezonra a PENNY
A PENNY Magyarország a nyári hónapokban is a vásárlói igényekre…
Tovább olvasom >