Legyen saját termékük a magyar vállalatoknak!
Palkovics László innovációs és technológiai miniszter szerint Magyarország sikerességéhez nagy szükség van arra, hogy legyen saját termékük a magyar vállalatoknak.
A miniszter a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (Tusványos) keretében tartott előadásban mutatta be az általa vezetett minisztériumot, és beszélt a tárca stratégiájáról. Hangsúlyozta: a kormánynak a vállalati innovációval foglalkoznia kell, mert annak ellenére, hogy az elmúlt időszakban több támogatást nyújtottak erre, a pénzt a vállalatok felhasználták, de Magyarország nem tudott előre lépni az innováció területén, és az EU-s rangsorban változatlanul a 21. helyet foglalja el.
„Olyan szabályozási környezetet kell létrehozni, amely ösztönzi a vállalatokat, hogy túllépjenek a technológiai gáton. Legyen mindenkinek egy mérnöke!” – fogalmazott a miniszter.
Palkovics László elmondta: az általa vezetett Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) a globálissá vált kihívásokra adott technológiai válaszokat próbálja összegyűjteni.
Közölte: az ITM alá tartozik a nagy infrastruktúrák működtetése. Keretében külön államtitkárság foglalkozik az energetikával és klímapolitikával, a közlekedéssel és logisztikával, az infokommunikációval, és a fenntartható rendszerekkel.
Hozzátette, a fenntartható rendszerek államtitkársága, amelyhez például a zöld gazdaság és a hulladékkezelés kérdései tartoznak, azt a feladatot kapta, hogy a tárca minden döntését a fenntarthatóság szűrőjén futtassa át. Külön államtitkárság foglalkozik a tárcán belül az EU-s ügyekkel.
A tárcavezető egy sor olyan tervezett intézkedést megemlített, amelyek a tárca hamarosan nyilvánosságra kerülő stratégiájában szerepelnek. Innovatív feladatnak nevezte az okos mérők bevezetését a háztartásokba, a Volán és a MÁV közlekedési rendszerének összehangolását, az egységes jegyrendszer kialakítását. Hangsúlyozta: úgy kívánják fejleszteni a nagy infrastruktúrákat, hogy ezekre rá lehessen építeni a piaci vállalkozások innovációit. (Gazda Árpád, MTI)
Kapcsolódó cikkeink
3,4%-kal bővült a fogyasztás
A KSH megerősítette, az idei első negyedévben 0,8%-kal nőtt a…
Tovább olvasom >Varga Mihály: meg kell erősíteni a magyar gazdaság szuverenitását, a hazai élelmiszeripart
Európa jövője egyenrangú, szuverén tagállamokkal biztosítható, ezért a kormány továbbra…
Tovább olvasom >1,1%-kal nőtt a hazai gazdaság az első negyedévben
Az idei első negyedévben 0,8%-kal nőtt a gazdaság teljesítménye az előző…
Tovább olvasom >További cikkeink
Gulyáságyúval és tacskófutammal indul a food truck szezon
Több száz éves „food truckok” érkeznek a Kincsem Parkba –…
Tovább olvasom >Május 13-án startol a 44. Országos Borverseny – Dr. Nagy István agrárminiszter fővédnöksége mellett nyitják meg a rangos eseményt
A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) 2025. május 13-án rendezi meg…
Tovább olvasom >Portugieser csúcstalálkozó: Megvannak a jubileum győztesei
Április 23-án immár tizedik alkalommal szerveztek nemzetközi versenyt a portugieser…
Tovább olvasom >