Turizmus: újabb álomállások a láthatáron
Negyvenezren jelentkeztek a hat újabb ausztráliai álomállásra szerte a világból. A félévre szóló munka lényegében kalandos vakáció, amelyért 100 ezer ausztrál dollárt – 24 millió forintot – kapnak az állásnyertesek.
A jelentkezési határidő e hét szerdán éjfélkor járt le. A világ több mint 200 országából összesen 330 ezer ember érdeklődött a hat álomállás iránt. Végül „csak” 40 ezren – a legtöbben az Egyesült Államokból és Nagy-Britanniából – küldtek el magukról félperces videót, amely azt hivatott bemutatni, hogy miért az adott illető a legalkalmasabb a munkára – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.
A 40 ezres sereg videóit végig kell néznie az ausztráliai zsűrinek, így legalább 20 ezer percen – 333 órán -, avagy két teljes héten át kell monitort bámulniuk, hogy kiválasszák a 18 döntőst. Őket Ausztráliába repítik, és végül június 21-én jelentik be a hat győztest, akikre két vakáció-kalandút vár: az egyik során ízelítőt kapnak az északi bozótos-cserjés vidékből, a másik során Sydneyben zárt közű mulatságokon és fesztiválokon mulathatnak nagyon fontos vendégeknek járó kényelemben. Élményeikről azután írásban kell beszámolniuk a neten.
Az első álomállás akció 2009-ben volt, jó reklámnak bizonyult Ausztrália számára.
(MTI)
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Top 10-es listán a legjobb túrógombóc lelőhelyek
Van egy étel, ami generációkon átívelő kedvenc, egyszerre idézi a…
Tovább olvasom >Visit Hungary: már több mint 10 millió turista érkezett az országba
Idén július 23-án lépte túl a vendégek száma a 10…
Tovább olvasom >Durva áremelkedés jöhet: akár 1000 forinttal is drágulhat egy doboz cigaretta
Komoly drágulás fenyegeti a dohányosokat Magyarországon: az Európai Bizottság új…
Tovább olvasom >